*Amy Anderson élete*

33. rész: Minden tökéletes? Dehogy is!

Hello, szia mindenki! ^^

Remélem tetszik az új kinézet, bár még szerkesztés alatt áll a fejléc és még néhány része. :P

Egy picit késtem a résszel, de remélem azért megbocsátotok nekem, mert szörnyen elfoglalt vagyok-folyamatosan.. -.-

A következőrész valószínűleg jövőhéten ugyanilyenkor kerül fel, de ha jó kedvemben leszek és még időm is lesz, akkor már hétköznap hozom (na és ha kapok néhány elismerő kommentet :P).

Egyre közelebb vagyunk a végéhez és már csak 8 rész ezen kívül... :P

De jelentkezem ám a következő blogban és ahogy vége lesz ennek a blognak, már publikálom is! Már javában folynak az előkészületek és az ötlet is megvan már, de mivel ez a blog csak kb. június végén fejeződik be, a blog majd csak a nyári vakációban indul.

De addig is olvassátok szeretettel a részemet, amin most nem dolgoztam túl sokat, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket.

DTB ♥

Eric hazavitt, ám ezúttal csak egy búcsúcsókot kaptam az ajtóban. Azt hittem jó úton haladok a megváltoztatása felé, ám tévedtem,mert az udvariasságát egy rosszfiús mondattal ellensúlyozta:

-Tökéletes volt a mai nap. Főleg a reggel... Mikor ismételjük meg? -vigyorgott rám csillogó szemekkel, mire én csak a fejemet csóváltam.

-Hű, te aztán tényleg nem változol! -kacagtam, majd magamhoz rántottam a pólójától fogva. -Szeretlek! -súgtam a fülébe, majd újra megcsókoltam.

Amikor Eric-el voltam úgy éreztem magam, mintha egy tündérmesében lennék. Tudtam, hogy nem ő az álompasi, aki egy életen át szeretni fog, hanem egy hamisítatlan rosszfiú, akivel minden kalandot átélhetsz.

És a sok csalódás után úgy éreztem, hogy pontosan erre van szükségem.

Miután Eric elment, egy kicsit foglalkoztam Natalieval. Dumáltunk, szépség tippeket adtam neki, meg ötleteket, hogy hogy szedje fel a kiszemelt pasiját. Kikértem a véleményét Ericről, mire ő csak annyit mondott:

-Nagyon jól néz ki, de nekem Ken jobban bejött...

Tudtam, hogy igaza volt. Tudtam, hogy Ken a jobbik választás. Tudtam, hogy egyszerre két emberbe vagyok szerelmes, és azt is, hogy ez nem jó. De Kenben óriásit csalódtam és nagyon bíztam benne, hogy Ericben nem fogok. Azt hiszem, hogy talán ez volt életem legjobb napja. Egyszerűen mindent tökéletesnek éreztem: volt barátom, akit szerettem és ő is viszont szeretett, ott volt Natalie, az én kis egyszemélyes családom, na és ezen a napon nem volt gondom sem farkasokkal, sem vámpírokkal, sem pedig varázslatokkal.

Igen, azt hiszem, hogy ez egy tökéletes nap volt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Másnap reggel a Simple Plan "Summer Paradise"-ára ébredtem fel, mert ez volt az ébresztőm. Összeszedtem magam, majd lementem a konyhába reggelit készíteni. SMS-t kaptam Erictől:

"9-re érted megyek. Bulizni megyünk, szóval öltözz szexisen! Szeretlek!"

És ez egyszer meg akartam felelni Eric elvárásának, szóval Livie-vel plázázni mentünk, hogy megtaláljuk a tökéletes bulizó ruhát.

Meg is találtam: egy kék H&M pántnélküli. extra mini ruha, amit fekete magassarkú bokacsizmával, vastag fekete övvel és egyéb fekete kiegészítőkkel viselek majd. Livienek is beszereztünk egy két cuccot, mert randizni fog a pasijával.

8 órakor neki álltam készülődni, ám ekkor valaki csengetett az ajtón.

-Nyitom! -kiáltottam az emeletről, és reménykedtem, hogy Eric lesz az, csak valamiért korábban jön.

Kinyitottam az ajtót és egy titokzatos idegen srác állt előttem.

-Ömmm... Segíthetek? -kérdeztem meglepetten, miközben végig fürkésztem az arcát. Szörnyű megérzésem volt vele kapcsolatban, kb. olyan, mint amikor Randyvel találkoztam először az erdőben...

-Lerobbant az autóm és nincs nálam telefon. Bemehetnék telefonálni?

-Hát idehozom a mobilomat, oké? -mondtam nem túl bizalmasan, majd felkaptam a mobilomat a konyhából, de mire kiértem vele a srác már nem volt ott.

Csodálkoztam, de aztán az egészet egy szivatásnak vettem. Becsuktam az ajtót, majd vissza akartam menni készülődni, ám ekkor a hátam mögül valaki megfogta a nyakamat.

-Ha sikítani mersz, vagy megpróbálsz segítséget kérni, meghalsz.

-Mit akarsz tőlem? -kérdeztem gyűlölettel teli hangommal.

-Téged akarlak! Mint minden vámpír. Magunknak akarunk, mert mindenkinek jól jönne egy Blake-másolat.

-Szóval a varázserőmre lenne szükséged... És mégis mire?

-Hogy elpusztíthassuk az ősi ellenségeinket, a farkasokat.

-Abban én nem fogok segíteni!

-Óó, meglássuk akkor is ilyen biztos leszel-e magadban, amikor már a halál szélén állsz! -vigyorgott.

-Inkább meghalok, minthogy a szeretteim haljanak meg!

-A szeretteid?! A farkasok? Chh... Te még tényleg nagyon kezdő vagy! Harcolnod kéne ellenük!

-Nehogy már azt mond, hogy ti valamivel jobbak vagytok a farkasoknál!

-Ó, én nem állítottam ezt kedvesem! De ha ennyire nem szeretnél segíteni, akkor keresnem kell valaki mást helyetted! -mondta idegesen. -Sajnálom, de meg kell halnod kislány, hiszen olyan ellenállhatatlan az illatod! -kacagott.

Tudtam volna varázsolni, de abban a pillanatban megdermedtem és remegve álltam. Fogait a nyakamba mélyesztette és én a fájdalomtól ordítani tudtam volna, de nem tettem. Hagytam, hogy az összes véremet kiszívja, mert akkor már nem tudtam semmit tenni ellene. Amikor már úgy éreztem, hogy a halál küszöbén állok, hirtelen kicsapódott az ajtó és Eric állt ott. Rávetette magát a vámpírra, majd egy karót döfött a szívébe.

Ekkor Ken lépett be és oda szaladt hozzám.

-Úristen, Amy! Jól vagy? -kérdezte, de én már nem tudtam válaszolni, eszméletemet vesztettem.

32. rész: Érdekes véletlen

Hát üdv mindenkinek! ^^ Először is sajnálom, hogy ez a sz*r gyári sablon van, de igyekezek mihamarabb elfogadhatóbb kinézetet generálni a blogomnak. :P Picit szokás szerint később hoztam a részt, mint ahogy ígértem, de tudjátok, hogy lusta vagyook!! >.< Olvasni imádok, de részt írni már annál kevésbé! :)) (vagyis szeretek, de ahhoz kell kedv, meg idő, meg ihlet stb. :D)

Na de ennyit a szövegelésemből, mert szerintem titeket kurvára nem izgatnak az én kis monológjaim, szóval lássuk aaa réészt! *.*

Ja, és az elejét még csak azért is!! (Vagyis nektek Hell & DD. xD)

Jó olvasást!! ;)

DTB♥

-Amy, ideje felkelni! -ébresztett fel az ismerősen csengő rosszfiús hang, majd egy csókot kaptam a nyakamra, mire felkacagtam.

-Nem lehetne visszapörgetni az időt és újra átélni a tegnapot? Mármint csak az estét, a többi része az nem tetszett... -kérdeztem reménykedően, majd amikor észrevettem, hogy olyan semmilyen arckifejezése van, leszűrtem, hogy ő nem, ezért már ki is pattantam az ágyból, de ő magához ölelt, majd visszalökött az ágyra.

-Biztos, hogy az időt szeretnéd visszapörgetni? Mert én inkább újra játszanám... -kacsintott rám a rosszfiús mosolyával, aminek nem tudtam ellenállni.

Hihetetlenül telt az előző éjszaka, és benne 100%-osan megbíztam, mert ugyan ő a rosszabbik rossz fiú a Rivers-testvérpárból, de valami azt súgta nekem, hogy ő a jobbik választás. Igaz, az ilyen megérzéseim már nem egyszer csaltak. Eric zökkentett ki ebből a gondolatmenetemből, mert gyengéden megharapta a szájamat, szorosan magához ölelt, majd magunkra húzta a takarót...

---------------------------------------------------------------------------------------------

-Szeretlek! -súgta a fülembe Eric, amikor már mindketten túl voltunk a csúcson.

-Állatian jó vagy! -húztam végig kezemet az izmos mellkasán.

-Tudom! -mosolygott rám Eric, olyan egoistásan. Azért egy "te sem panaszkodhatsz"-ot elvártam volna, de hát ez Eric. És én így szeretem őt: egoistán, rosszfiúsan, szívtelenül (habár bebizonyította, hogy van neki szíve..) és őrjítően szexin. -De most már tényleg ideje volna hazamennünk!

-Rendben van. Akkor szedjük össze magunkat és menjünk!

Egy óra múlva Eric már a Ford Mustang-jában ült és dudált nekem, de én még mindig úgy gondoltam, hogy egy kis szájfény jól jönne a kiszáradt ajkamra, ezért ezzel aztán be fejeztem a sminkelésem utolsó lépését, majd rohantam ki.

-Mi tartott idáig?! -kérdezte Eric, és már látszott rajta, hogy idegesíti, hogy több mint 30 percen keresztül szépítkeztem.

-Tudod, én csaj vagyok. Méghozzá egy igényes csaj! -kacsintottam rá.

-Minek neked szépítkezni? Gyönyörű vagy! -mondta komoly hangon.

-Hazudj csak, én elhiszem! -legyintettem, de azért tényleg nagyot lendített az egómon a dicséret. -De azért még egy lánynak mindig jól kell kinéznie!

-Csajok... -rázta a fejét vigyorogva Eric. -Na, beszállsz már?

-Naná! -mondtam,  majd beültem Eric mellé az anyósülésre.

-Tudod, szerintem tök jó, hogy szakítottál az öcsémmel! Már bocs, de ha nem így történt volna, talán soha nem kaphattalak volna meg..

-Viszont megkaphattál volna bárkit, akire egyszer ránéztél... -morogtam magam elé. -De várj csak.. Azt mondtad az előbb, hogy az öcsémmel? Nem te vagy a kisebb? Akkor hány éves vagy?! -kérdeztem döbbenten. Eddig ez eszembe sem jutott! Mennyire buta vagyok!

-26. Miért, mennyinek néztél? -kacagott rám.

-26? Jézusom, szinte 10 évvel nagyobb vagy mint én! Te vénember! -kacagtam rá, mire a szemét forgatta, majd megcsókolt.

-Ha az interjút befejeztük, indulhatunk? -kérdezte, és már lépett is rá a gázra.

Útközben némán ültünk egymás mellett és csak néhányszor találkozott a tekintetünk. Amióta elkészültünk csak most néztem igazán végig Ericen és nagyon jó érzés fogott el, amikor végig gondoltam, hogy ez a jó pasi lehetne akármelyik bombázóé, mégis teljes egészében az enyém! A szerencsétlen, önbizalom hiányos és megviselt Amy Andersoné.

-Bekapcsolod a rádiót? -kérdeztem tőle, mert már nagyon akartam egy kis zenét hallgatni.

-Persze! -mondta és már kapcsolta is be a rádiót. Éppen Ron Pope "A drop in the ocean"-ja ment, ami a kedvenc számom volt. Boldogan énekeltem a dalt az énekessel együtt és egész ól elvoltam.

-Eszméletlen hangod van! -mondta Eric megdöbbenve. -Miért, szerinted abban a sok dalomban és videómban számítógéppel kreáltak nekem jó hangot?

-Dehogy, csak... Ez hihetetlen! Akármelyik énekesnő hangjával felérne a te hangod! Miért hagytad abba az énekesi karriert?

-Tudod az egész egy nem kívánatos személyre emlékeztet, akit igyekszem elfelejteni. Na meg ott vannak a hírnév átkai... Az egész nem olyan, mint amit elképzeltem! De azért nagyon szerettem az egészet...

-Mi lenne, ha lenne valami jó emléked is a karriereddel kapcsolatban? Mondjuk ha velem együtt lépnél fel?

-Te énekelsz? -kérdeztem meglepetten, mire ő elénekelte nekem Jace Everett "Bad Things"-ét. Mit mondhatnék, a hangja egyszerűen elképesztő volt!

-Wow, ez tiszta rocksztár! -mosolyogtam rá.

-Na, akkor mi lenne, ha ketten együtt vonulnánk be a médiába?

-Nem is tudom...

-Naa, nem holnap gondoltam, hanem majd valamikor később. Mondjuk egy év múlva. Mit mondasz?

-Háát... Megdumáltál! Szeretlek! -öleltem át a nyakát. Hihetetlen, hogy rátudott venni a visszatérésre! És csak ekkor kaptam észbe: Ma még semmi olyan nem volt, ami arra utalt volna, hogy mi nem olyanok vagyunk, mint a többi ember! Teljesen úgy éreztem magam, mint akkor, amikor nem tudtam a képességeimről, de ez most még sokkal jobb volt: mert Eric-el együtt lehettem.

Díjak! ^^

Az elmúlt hetekben 2 díjat is kaptam és nem tartottam be a szabályokat, ezért most megteszem. Sajnálom, hogy nem előbb raktam ki őket, de hát a lustaság... :D

díj 1.

A szabályok:

1. Tedd ki a képet:

<-- Itt van. :D

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad:

Nagyon köszi DarkDevil és Kicsi_Hell!! ♥

3. Írj magadról 10 dolgot:

a) A koromhoz képest néha elég idióta vagyok, de hát a hülyék élvezik a legjobban a világot és még mindig jobb, mintha beemóznék, nem? :P

b) Nem telik úgy el hét, hogy ne vásároljak magamnak valami ruhát, kiegészítőt vagy sminkcuccot.

c) Nagyon pontos vagyok és ha ígérek valamit, azt be is tartom.

d) Hétvégente akár d.u. 2 óráig is alszom, ami nem jó, de muszáj ezt csinálnom, mert lustaság van... :))

e) Ha valaki elmeséli nekem a problémáit én nagyon könnyen átveszem a hangulatát.

f) Imádom az állatokat és a környezetet, ezért hetente minimum 1x erdőre járok csak úgy egyedül.

g) Annak ellenére, hogy van rajtam 1-2 plusz kiló, ami a combomon látszik meg, meg vagyok elégedve az alakommal és teszek annak érdekében, hogy megőrizzem a lapos hasamat. :P

h) Igazi könyvmoly vagyok, ha egy jó könyv kerül a kezembe, azt akár órákig is képes vagyok olvasni. De a kötelezőket szinte sosem olvasom el. :DD

i) Több nyelvet is beszélek: román, angol, német, amatőr francia és persze a magyart folyékonyan. :P

j) Utálom a román emberek többségét, mert a magyar kisebbségeket utálják és utálom, hogy a magyar településeken is egyre több román van. :S

Megvan a 10, nem?? :D

4. Küldd tovább 6 bloggernek/bloggerinának:

-Kicsi_Hell

-DarkDevil

-Unnieee

-Jordin*

-kellyke08

-hell_lili

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon:

Meglesz. :D

díj 2.

Szabályok:

1. Rakd ki a képet a blogodra:

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad:

Köszönöm Hellym! <3

3. Írj pár sort magadról:

Ha valamit tudni szeretnétek rólam, akkor görgessetek fennebb és lessétek meg a díj 1.-nél leírtakat, szerintem ez így megfelel egy pár sornak. xD

4. Küldd tovább 5 bloggernek/bloggerinának:

-Kicsi_Hell

-DarkDevil

-Jordin*

-Carly14

-Kriszti7

5. Hagyj megjegyzést a blogjaikon....

Huhh, gyerekek, ebben a sok írásban letörött a körmöööm!!! :S

Úgyhogy lehet, hogy a rész mégis csak szerdán kerül fel, mert holnap és holnap után nem leszek itthon! :P

Amúgy ti szoktatok Május 1.-ezni?? :P

31.rész: One another love story...

Hello Everybody! :P Szóval igen... Újabb 2 hét rész nélkül, de hát olyan lusta vagyok gép elé vetődni! Ma volt az első sulis napom, és halálosan elfáradtam. Istenem, még meddig kell elviselnem ezt a ki*aszott iskolát?? :S Már gondolom értesültetek arról, hogy hazaérkeztem! :P De most nem ez a lényeg. Itt van a következő rész. És igen, már csak 10 rész van hátra... El sem hiszem, hogy már ennyi bejegyzésem van! O.o Na jól van, most már tényleg nem rabolom tovább az időtöket a hülye szövegelésemmel, mert tudom, hogy szörnyen idegesítő, de hát ez vagyok én, szóval így kell elfogadni engem, ezzel a marha nagy pofámmal együtt. Úristen, miket is hordok itt össze-vissza?? :OO Na jól van, befejeztem, még mielőtt összevesznék saját magammal! :DD (Mert én olyant is tudok ám..)

Jó olvasást, DéTéBé♥ :D

Ja, és hosszú rész! *_*

Reggel egy addig számomra ismeretlen, ám gyönyörű helyen ébredtem egy óriási, mesébe illő ágyon, holott emlékeztem, hogy Eric kocsijában ébredtem. Szörnyen megijedtem, mert fogalmam sem volt, hogy kerültem az ágyra. Ám ekkor magam mellé néztem és "nagy megnyugvásomra" Eric könyökölt az ágyon.

-A francba, Eric! Megijesztettél! Hogy kerültem ide? Ugye nem kábítottál el vagy ilyesmi...?

-Neked is jó reggelt...-kacsintott rám Eric.-Ahhoz képest, hogy én szedtelek fel, amikor a bátyám eldobott, azért kedvesebb is lehetnél, nem gondolod?

-Bocs. Úristen, a ruhám csupa sár! Nincs itt valami cucc, amit felvehetnék?-kérdeztem reménykedően.

-Hát, akad itt egy pár csajos gönc!-mondta, majd kinyitott egy hatalmas szekrényajtót. De az nem szekrény, hanem gardrób ajtó volt igazából. Eric kiemelt egy fekete miniszoknyát és egy szürke pántnélküli topot, majd az ágyra rakta őket. -Megfelel?

-Hát... Nem! Én valami kényelmesebbre gondoltam!

-Ugyan már, te is tudod, hogy milyen szexi vagy az ilyen miniszoknyákban!-mondta vigyorogva.

-Akkor sem veszem fel!-mondtam makacsul.

-Na jól van, akkor kapsz egy farmert meg egy pólót. Megfelel?-kérdezte letörve.

-Meg!-feleltem, majd Eric kivett a gardróbból egy egyszerű csőszárú farmert és egy "I ♥ Wolves" feliratú fekete pólót. Nem tudtam visszafojtani a röhögésemet, amikor megláttam, hogy milyen keserves képpel veszi ki a ruhákat a gardróbból!

-Naa, ne légy már ilyen szomorú!-kacsintottam rá. Sajnálni kezdtem őt és valami különös érzés futott át rajtam. Igen, megint ez... Valami késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá és valljam be az igazat, ne játsszam meg magam többé, mert biztos vagyok az érzéseimben. De nem ment. Egyszerűen nem voltam olyan erős, hogy megtegyem. Meg hát a női büszkeség... Ezért aztán csak humorosan ennyit mondtam: Hé, jó a segged! Ami igaz is volt, mert amikor lehajolt és háttal állt nekem... Valami eszméletlen látványt nyújtott a hátsó fele.

De kár volt ezt mondanom, mert mihelyt kimondtam Eric hátrafordult és beleharapott az alsó ajkába, majd mellettem.

-Tényleg úgy gondolod?-mosolygott rám, majd olyan erővel és olyan gyorsan nyomott fel a falra, hogy azt hittem ott nyomban felfal. Harapdálni kezdte az ajkaimat, ami ettől hamarosan vérezni kezdett. Szóltam neki, hogy hagyja abba, de ő ne állt le. Szeme csillogott, de nem úgy ahogy szokott. Megijedtem, mert Ken szeme is így fénylett, amikor megölte azt a rendőrt... halálos nézés volt ez. Még egyszer megpróbáltam leállítani, de sikertelenül, ezért aztán varázslathoz kellett folyamodjak. Becsuktam a szemem, és elmormoltam magamban a bénító varázsigét, amivel időt nyertem ahhoz, hogy kiszabadulhassak erős szorításából. Eric felordított, majd a földre esett. Ekkor én kirohantam a szobából, de mivel láttam, hogy már fel is állt, tudtam, hogy nem vagyok biztonságban a házban, ezért kimentem és bezártam magam után az ajtót. Hallottam, hogy dühöngött Eric és vicsorgott, mint egy farkas. Tudtam, hogy perceken belül talán betöri az ajtót, ezért újra varázslathoz folyamodtam, aminek segítségével a házban tartottam az átváltozott Ericet. Ledöbbentem. Ezek szerint a farkasok nem csak teliholdkor változhatnak át?

Körbenéztem. A közelben egy kis tavat pillantottam meg. A sok varázslat bizonyára megártott, mert egyre gyengébbnek éreztem magam. Hamarosan már forgott körülöttem minden és egyszer csak elájultam...

------------------------------------------------------------------------------

Amikor feleszméltem, már újra az óriási, királylányos ágyban feküdtem és újra mellettem volt Eric, ám ekkor már nem kanosan, hanem aggódóan nézett rám. Itt-ott hevert néhány törött váza és az ablak is be volt törve. Nem tudtam, hogy mi történhetett, de pár másodperc múlva bekattant... Amikor Eric észrevette, hogy felébredtem, felsóhajtott:

-Amy, hála az égnek, hogy jól vagy! Már azt hittem hogy... De ez nem lényeges! Pihenj csak tovább!

-A szart, semmi bajom! -pattantam ki az ágyból -De azért egy fürdő rám férne. Merre van a mosdó? kérdeztem mosolyogva, mintha mi sem történt volna... Nem akartam rázúdítani a kérdéseim özönjét Ericre és azzal terhelni őt. Volt neki elég baja nélkülem is.

-Látom, visszanyerted a formádat! Örülök, hogy jól vagy! A fürdőt megtalálod magadtól is. A szoba mellett van. -mondta lesütött szemmel Eric.

-Kösz.-intettem Ericnek, kértem valami más cuccot, majd kimentem fürdeni. Hihetetlen volt ez az egész ami velem történt. Itt vagyok egy kunyhónak nem éppen nevezhető erdei házban, ami tele van méregdrága antik bútorokkal és meleg hangulatot teremtő kandallókkal. És itt van velem egy farkas. Egy boszorkány és egy farkas... Szép kis párosítás, mondhatom...

Miután fürödtem, átvettem a cuccaimat, amiket Eric adott: egy rózsaszín szmájlis póló, egy fekete, háromnegyedes nadrág és egy rózsaszín, fekete fűzős Converse tornacipő. A hajamat szorosan összefogtam, picit kisminkeltem magam. A tükörképem elég csinosan nézett vissza rám. Ránéztem a telefonom kijelzőjére, ami 15:31-et mutatott. 'Elég sokáig voltam eszméletlen!'-gondoltam, majd visszamentem Erichez.

-Sajnálom! -nézett a szemembe Eric, de én felröhögtem, mert pont úgy nézett ki, mint egy bocsánatért esdeklő kölyök kutya.

-Na, ne nézz már rám olyan édesen, mert elolvadok! -mondtam mosolyogva. -Hogy haragudhatnék rád olyasmi miatt, ami nem a te hibád?

-Na nem! Ez nagyon is az én hibám volt! Ha nem lettem volna úgy beindulva rád, nem történik meg az egész! -mondta sajnálkozva, majd hozzátette: -Most hazaviszlek.

-Nem. Nem akarok haza menni. -vigyorogtam rá. -Azt mondod rosszfiú vagy, mégis bevallod nekem mit érzel... Na, most hogy is van ez?

-Biztos, hogy velem akarsz maradni? -kérdezte csodálkozva.

-Hát... -kezdtem, majd odaléptem hozzá és a nyaka köré kulcsoltam karjaimat és ajkaimat az övére helyeztem. Hamarosan már vadul csókolóztunk, Eric az ölébe vett és felfektetett az ágyra. De ekkor én kibújtam öleléséből és felálltam. -Ha te érsz később a tóhoz, tartozol nekem egy csókkal, ha én érek később oda, akkor elveheted a melltartómat! -vigyorogtam, majd szélsebesen rohantam kifelé. Eric megrázta a fejét és elkacagta magát:

-Héé, ez nem ér! -kiáltotta utánam kacagva, majd amikor már azt hittem, hogy én győztem elállta az utamat. -Na, ki is a gyorsabb? -kérdezte vagányul, mire én megbokszoltam a mellkasát és magamhoz húztam.

-Szeretlek! -súgtam a fülébe, majd Eric neki lökött a legközelebbi fának és olyan szenvedélyesen csókolt meg, hogy azt hittem elájulok.

-Te kis Rómeó! -kacagtam, amikor összenéztünk. -Most beadom a derekamat! -mosolyogtam rá. Nem kellett neki kétszer mondani.

-Kezdhetjük? -kérdezte csillogó szemekkel, mire én csak némán bólintottam...

30.rész: Nemvárt fordulatok...

Ééés máris hoztam a kövit. Igazi ritkaság hogy ilyen gyorsan itt van, nem? :P Hát igazából mint mindennek, ennek is oka van. Igen. Mégpedig az, hogy utazok. Utazok Kolozsvárraa! ^^ (Igen, az még Románia...) Természetesen ha már utazás, akkor lazulás. Ott is leszek 1 hétig, szóval sajnálom, nem leszek itt. Nem azt mondom, hogy nem tudok onnan netelni, mert laptopom az van, de olyan sűrű lesz a programom, hogy max. 10 percet leszek fenn egy nap a neten. Szóval egy hétig nélkülöznötök kell DTB hosszú kommentjeit és határtalan hülyeségét. :P Na de még nem kizárt hogy néhány percre benézek a neon blogra.. ;) De elég a dumából, lássuk a részt! Lepjetek meg néhány komival, ha elolvassátok, hogy amikor hazaérek legyek happy! :D

xoxo ♥DTB♥

Gyorsan kimásztam Eric karjaiból, mivel rájöttem, hogy hülye vagyok.

-Basszus.. Ezt nem hiszem el! Smároltam a barátom tesójával! Bassza meg, nekem ez így nem megy! Bocs... -akadtam ki.

-Ne már, Amy! Ezt nem teheted velem! Ki a faszt érdekel az a buzi Ken?

-Most már értem miről beszélt Ken. Te tényleg egy óriási seggfej vagy! -mondtam, majd könnyeimmel küzködve ki akartam menni a szobámból, de Eric megfogta a karomat. -Engedj már el! Elegem van belőled egy életre!

-Nem tudod mióta akarlak téged, Amy! Ne hagyj csak úgy itt! Kérlek bocsáss meg! Tudom, hogy reménytelen eset vagyok, de érted képes lennék megváltozni!

-Ezzel már elkéstél! -mondtam, majd felvettem a kabátomat és elindultam Kenhez. Óriási bűntudatom volt, s bár még az előbb vallottam szerelmet Ericnek, valahol még mindig kötődtem Kenhez...

Negyed óra kocogás után bekopogtattam a Rivers villába. Reméltem, hogy otthon találom Kent, ám senki sem nyitott ajtót. De nekem muszáj volt beszélnem Kennel, ezért benyitottam. Kár volt belépnem azon az ajtón, az biztos...

Felmentem az emeletre, mert tudtam, hogy ha nincs lenn Ken, akkor biztosan a hálószobájában TV-zik, vagy valami. Benyitottam a hálószobába és Kent láttam, ahogy éppen egy szőke ribanccal kefél. Nem hittem a szememnek! És még őt hittem a jobbnak! Igaz hogy én is megcsaltam, de az más volt! Én nem feküdtem le senkivel és épp el akartam mondani neki, hogy mi történt köztünk Erickel. Most már világos volt: a pasik mind egyformák...

-Nem tudtam hogy zavarok, de folytassátok csak, sorry! -mondtam gúnyos hangon, miközben óriási fájdalmat éreztem. Ken azonnal felszökött az ágyból, magára kapott valamit és elkezdett mentegetőzni.

-Amy, ne haragudj, én csak... Nem tudtam neki ellenállni!

-Tényleg nem? Ennyit arról, hogy bízhatok benned és hogy mi örökké együtt leszünk! -kiabáltam, majd lekaptam a nyakamról a Kentől kapott nyakláncomat. -Rakd fel ennek a ribancnak a nyakára, mert téged az életbe nem akarlak többé látni!

Teljesen kiborultam és sírva fakadtam. Csak álltam ott és néztem "életem szerelmét". Ekkor megfordult a csaj és azt hittem, hogy ott nyomban elájulok. Beverly London volt az.

-Nem volt elég még neked, hogy egyszer tönkretetted az életemet? Dögölj meg te ribanc! Még nem tudod ki vagyok!

-Ha vége a hisztirohamodnak, elhúznál innen? Mi folytatnánk, igaz Ken? -mondta óriási mosollyal az arcán. Azt hittem hogy abban a pillanatban megölöm, de tudtam, hogy ezzel csak magamnak ártanék, ezért megfordultam és kimentem.

Sírva rohantam haza. Elküldtem Ericet emiatt a szemét miatt... Végig hittem neki, minden egyes szavát elhittem. Azt hittem, hogy ő más, de ez nem igaz. Még egy csalódás... Minden ami rossz csak velem történik meg? Miért van ez? Hihetetlenül szerencsétlennek gondoltam magamat. Beverly London, aki miatt már nem egyszer szenvedtem, megint visszatért, hogy újratönkretehesse az életemet. Mert neki nem volt elég... Arra gondoltam, hogy bárcsak meghalna... Féltem a gondolattól, mert tudtam, hogy bejöhet. De az ő élete nekem nem számít. Eleredt az eső, mint mindig amikor az életemben valami szörnyűség történik. Tudtam, hogy miattam esik az eső... Nagyon fáztam, és egyre jobban átáztak a ruháim. Ám hallottam, hogy a hátamnál egy autó közeledik felém. Hátrafordultam. Egy sötétkék Ford Mustang volt a hátamnál. Rám lámpázott és Ericet láttam meg a kormány mögött. Ezek a Riversek nem semmiznek az autó téren... Eric kiszállt.

-És a csúnya, gonosz farkas megint a gyönyörű boszi segítségére siet... Hát nem romantikus? -viccelődött. -Na, öntsd ki nekem a szíved! De először szállj be!

-Kösz, nem. Elegem van a hülye vicceidből! És nem akarok többé egy Rivers fiút sem látni!

-Márpedig nem engedhetem meg, hogy a sminked és a ruhád elázzon, szóval ne durcizz nekem!

-Inkább elázok, minthogy veled menjek haza!

-És ha nem hazaviszlek? Oda viszlek, ahová csak menni szeretnél! De most remélem megbocsátasz... -alig mondta ki, máris az ölébe kapott és mire észhez kaptam már ott ültem az anyós ülésen... -Bekapcsoljam az övedet, vagy te akarod?

-Majd én... -feleltem mogorván.

-Na, öntsd ki nekem a szívedet! Tudni akarom, hogy miért vagy ilyen szomorú! Igaz, nem vagyok az az érzelgős típus, de ez most tényleg érdekel! -mosolygott rám ellenállhatatlanul.

-Egyáltalán honnan tudtad, hogy hol vagyok?

-Farkas vagyok, baby, jó a szaglásom! -kacsintott rám. -Na jó, ha nem mondod el, akkor legalább azt mondd már el, hogy hová vihetlek? Vagy ha már kettesben vagyunk a kocsiban...

-Tudod, egyáltalán nem értelek! Az egyik pillanatban egy rendes srác vagy, a másikban meg már a hülye dumáddal próbálsz fűzni... -mondtam mérgesen, mire elhallgatott. Szerintem ő maga sem tudta a választ. De a téma elterelésben király, az biztos.

-Szóval? Hova vihetlek?

-Ha már ilyen kedvesen felajánlottad... Sehova!

-Jó, akkor mehetünk az erdei kunyhónkba, akár a Piroska és a farkasban. Tudod, remek kis ház! Ott töltöttem a gyerekkorom nagy részét!

-Mi? Te normális vagy?! Tegyél ki, de gyorsan! -sikítoztam, de őt nem érdekelte a nyafogásom, beletaposott a gázba. -Mi lesz Natalieval?? Kérlek tegyél ki!! Most!!

-Tudod, felkészült vagyok az ilyen helyzetekre... Beszóltam Liviehez mielőtt elindultam volna. Ellenkezni akart, de én tudod nagyon tudom befolyásolni az embereket...

-Mi? Erről eddig nem is beszéltetek.. A farkasok tudják befolyásolni az embereket?

-Na jó, nem! Mondtam neki, hogy kettesben akarunk lenni, mire azt mondta, hogy örömmel vigyáz a kis Nataliera. Szóval, jössz velem?

-Lehetséges az, hogy ha nemet mondok, kiteszel és haza gyalogolhatok? -kérdeztem most már megnyugodva, mire ő csak egyet vont a szemöldökén. -De ha te is átbaszol, esküszöm, hogy ezüstöt döfök a szívedbe!

-Szivecském, én tudod igazi vagyok, nagyon is. Szóval ne gyere nekem a filmbeli módszereiddel! Ha ki akarsz nyírni, sokkal könnyebben fog menni, ha egy hegyes kővel szúrsz szíven.

-És ezt te miért mondod el nekem?

-Mert tudom, hogy nem lennél képes megölni engem. Ahhoz túl szexinek és aranyosnak találsz.

-Egoista barom....

-Mire odaérünk, reggel lesz. Tudod, nagyon rád férne már a szex.

-Idióta! Kapd be! -mondtam már szinte nevetve. Hihetetlenül fel tud vidítani már csak a puszta jelenléte is... -Egyáltalán van neked valami a fejedben a szexen kívül?

-Hát... Nem nagyon! Na de nem szóltam! Aludj csak! Nem bírom a hisztis csajokat. -mondta, ismét azzal a hihetetlenül ellenállhatatlan mosolyával, majd puszit nyomott a homlokamra.

Sokáig nem tudtam aludni, csak néztem őt. Nagyon hálás voltam neki, amiért ismét kirántotta a sárból, bár ezt nem mutattam neki. De még egyáltalán nem voltam kész egy újabb csalódásra, s tudtam, hogyha ő is össze törné a szívemet, azt már nem bírnám ki. De a sok gondolkodás fárasztó, így hamarosan elaludtam...

29.rész: Az apám

Sziasztok! Tudom, hogy megígértem hogy a rész fenn lesz szerdán, de naaagyon sok progim volt a héten, szóval nem nagyon voltam net közelben... :S Sajnálom, de ez van. Amúgy mi most kaptuk meg a tavaszi szünetet, szóval két hétig no school!!! ^^ És no school=több idő. Több idő=több bejegyzés. :DD Na de nem rabolom tovább az időtöket az értelmetlen szövegelésemmel, lássuk a részt! :P

Kellemes húsvéti ünnepeket, jó vakációt és... JÓ OLVASÁST!!!! xD

DamonTheBest ♥

...A vámpír engem szólított, a nevemen. Vajon honnan tudhatja hogy ki vagyok? Kezdett az egész dolog érdekessé válni. A vámpír arcát fürkésztem. Az arcvonásai hasonlóak az enyémhez... És ekkor esett le a dolog. Ő anyám szerelme... Kitudja hány évet voltak együtt... Az én apám egyáltalán nem úgy nézett ki mint én és anyámra pedig nem hasonlítottam. Erre eddig egyáltalán nem gondoltam, de úgy néz ki, hogy ez az alak... ő az apám...

A következő pillanatban már egy égő vassal próbálkoztak a fiúk hogy kiszedjenek valamit belőle. Ám a vámpír nem beszélt, ezért a mellkasának nyomták a vasat, mire felordított, azután kárörvendő mosoly jelent meg az arcán.

-Azt hiszitek hogy két dög képes kinyírni egy több mint száz éves vámpírt??

-Egy több mint száz éves vérszívót, aki le van láncolva és előtte áll két vérfarkas meg egy boszi, ráadásul az egyik "dögnek" a kezében van egy forró vas? Azt hiszem nem egyenlők az esélyeink. És ezt nem a te javadra értettem... -vigyorgott Eric, majd óriásit rúgott Wesley lábába. Szörnyen fájhatott, igaz hogy vámpír. Egy átlag ember lába ettől a rúgástól eltörött volna, de ő még mindig tudta mozgatni. Eric újra fenyegetni kezdte:

-Utoljára kérdezem: Mi a fegyvered a vérfarkasok ellen és hol van?

De Wesley továbbra is b*szott válaszolni, mire Eric nagyon dühös lett, a vámpír hasába döfte a vasat, majd halálos vigyorgással megforgatta benne. A látvány szörnyű volt. Kihúzta a vasat, majd újabb döfésre készült a szívét célozva, de ekkor én leállítottam.

-Várj! Ez a férfi... vagyis vámpír... Ő az apám! -mondtam ki nagy nehezen, mire Eric ledermedt és kiejtette kezéből a vasat. Wesley láthatóan megnyugodott.

-Miről beszélsz? -szólalt meg ledöbbenve Ken.

-Igen, ő az apám, bármennyire is fáj kimondani. -dadogtam. -Most pedig kérlek hagyjatok engem kettesben vele, beszélnünk kell!

-Rendben. -mondta Eric, majd Kennel együtt kiment a szobából.

Kettesben maradtam Wesley-vel, az apámmal. Nagyon hűvös volt az érzésem iránta, hisz nem volt amiért kedveljem.

-Köszönöm, Amy! Sajnálom hogy eddig nem kerestelek, féltem, hogy ha ilyennek látsz, majd meg fogsz vetni. De rájöttem, hogy egy csodálatos lány vagy. Bocsáss meg nekem! -mondta halkan, mint ahogy egy haldokló mondaná. De ő vámpír, szóval tudtam, hogy nem haldoklik.

-Nincs okom megbocsátani neked, főleg amiért megakartad ölni a számomra két legfontosabb személyt. -mondtam, de még én magam is csodálkoztam, hogy így mondtam. Nem vitás, hogy Eric sokat jelent számomra, de az érzéseim nem tiszták iránta. Mindenesetre hálával tartozom neki, hisz megmentette az életemet. Ahogy Ken is, sőt, a sok közös emlékem vele életre szóló... Most mégis úgy érzem, hogy Eric közelebb áll hozzám...

-A két legfontosabb személyt? Ez a két korcs neked a legfontosabb személy?? Chh... -mondta ironikusan, majd lehajtotta a fejét.

-Ha még nem lenne világos számodra, én boszorkány vagyok, szóval egyáltalán nincs jogom elítélni másokat. Nem én szabom ki, hogy mi legyen a sorsom, bár tudom, hogy a varázserőm segítségével ez egyszerű lenne. De én próbálok emberi lenni.

-Igazad van, lányom. Nincs jogunk elítélni másokat. Ám hogy mi legyen a sorsunk, azt mi választjuk ki. És én nem fogok meghalni egy ribanc boszorkány és két eb keze alatt! Azt hittétek ilyen könnyen ki tudtok nyírni? -röhögte, majd hirtelen mozdulattal kiszabadult a kötelékéből és kiugrott az ablakon, ám ekkor valaki hátulról egy karót döfött a szívébe.

-Azt hitted hogy nem vagyunk felkészültek? -röhögött Eric, majd még jobban beledöfte a karót. Wesley holtan rogyott össze. Eric letörölte a kezéről a vért, majd odajött hozzám.

-Sajnálom, de muszáj volt ledöfnöm! És ezért most megértem ha utálni fogsz, de már mondtam: nem vagyok jófiú.

-Nem foglak utálni, sőt, megköszönöm neked. Ez az ember... vagyis vámpír... nem volt az apám! Az én apám ennél sokkal jobb volt! Ha ez kellett ahhoz, hogy ne veszítselek el titeket, akkor nem számít, hogy meghalt. Ki maradna nekem ha még titeket is elveszítenélek?

-Ok. Csak akkor majd ne nyafogj nekem miatta, jó? -mondta egyszerűen, majd elvonszolta a hullát. Hogy lehet hogy egy ilyen lelketlen barom tetszik nekem?

Ken feljött és kifejezte sajnálatát a történtek miatt, majd megölelt. Nagyon jólesett újra átölelni őt, de még közben is csak Eric járt a fejemben. Nem lehetek ennyire hülye!

-Nekem most mennem kell. -mondtam. -Ha szükségetek lesz rám, majd hívjatok.

Otthon, 21:54

-Natalie! Irány a szobádba lefeküdni! Holnap suli!

-Oké, Amy! Jó éjt!

-Jó éjt neked is! -öleltem át, majd bementem a szobámba. Nem tudom miért, de megakadt a szemem a sarokban porosodó gitáron. Lassan egy éve nem volt a kezemben! Rossz emlékek fűztek a zenéléshez. Most mégis odamentem és felkaptam. Letöröltem róla a port és játszani kezdtem rajta. Egészen belejöttem, sőt, már szinte megfeledkezve önmagamról énekeltem és gitároztam. Ám hamar vissza kellett térjek oda ahol vagyok, mivel valaki dobálni kezdte az ablakomat. Kinéztem, de nem volt ott senki. Hátrafordultam és nagy meglepetésemre Eric állt ott.

-Nem emlékszem arra, hogy beengedtelek volna, de azért hello!

-Na, nem vagyok én a gonosz farkas! -vigyorgott, majd lehuppant az ágyamra.

-Ahogy látom mondanom sem kell, hogy érezd magad otthon...

-Oh, bocs! Amúgy még nem is hallottalak énekelni és gitározni!

-Nem annyira nagy szám... -pirultam el.

-Dehogy nem! -biztatott. -Amúgy azért jöttem, mert már nem bírom magamban tartani... -komolyodott le. -Sajnálom, tudom hogy a tesóm csaja vagy, de én beléd szerettem! Kérlek, mondd azt, hogy te is így érzel!

-Én... Jól van, kimondom, ne gondoljunk a következményekre! Én is szeretlek téged! Már akkor tudtam ezt, amikor először megláttalak! Szörnyen buta vagyok... De az érzéseinknek nem tudunk parancsolni... És...

Nem hagyta, hogy befejezzem a mondanivalómat, odalépett hozzám és megcsókolt. A lábam beleremegett, nagyon boldog voltam. Nem számított ekkor, hogy mik lesznek a következmények. Tudtam hogy szeretem, és ez visszafordíthatatlan volt.

28.rész: Bonyodalmak

Hello csajok! :D Szörnyen sajnálom a kimaradásomat, de az életem egy kész dráma, amiről majd a naplós blogomban olvashattok. Elindult a Diary-s blogom, de mivel nem volt sem sikeres, sem jó, törlöm. Na de ennyit erről, most jöhet a rész. :)

(Remélem nem nagyon fogtok megutálni emiatt a rész miatt team Kennedysek... xdd)

Jó olvasást! ♥ DamonTheBest.

...Reggel óriási csörömpölésre ébredtem, ami a konyha felől jött. Lementem megnézni, hogy mi az, de nagy megnyugvásomra csak Eric volt az.

-'Reggelt hercegnő! -mondta széles mosollyal. -Na, mit készítsek neked ezen a gyönyörű napos reggelen? Vagy esetleg mit szeretnél velem csinálni? Merthogy édes kettesben vagyunk itthon. A kiscsaj... vagyis a tesód suliba van, szóval... mit mondasz?

-Azt hogy kapd be! -néztem rá szúrósan.

-Héé! Ne mondj már nekem ilyeneket cica!

-Nem értem hogy miért kezded megint ezt az ócska dumát, hiszen tudom, hogy ez nem te vagy... Legalábbis a tegnap nem ezt mutattad.

-Jaa, hogy a tegnap... Mi lenne ha elfelejtenénk az egészet? Hiszen tudod, hogy én vagyok a rossz fiú! Ha lelkizni akarsz, ott a tesóm, de ha esetleg valami mást szeretnél csinálni... csak dobj egy SMS-t nekem! -kacsintott rám.

-Ahha, már meg is van az új, béna csajozós dumád! Nem érdekel, én akkor is megköszönöm amit értem tettél!

-Na cső, én mentem! Ja, és ha egy újabb Randy-féle vámpír támadna meg, hát hívj fel!

-Hé, várj! Te meg honnan tudsz... Eric, várj! -rohantam utána, de amikor az ajtón kiléptem, már nyoma sem volt.

Akárhogy is, tudtam, hogy ezek után mindig számíthatok rá. Bár nem értem, hogy miért veszi elő megint a sötét oldalát, amikor a tegnap megmutatta, hogy ő is egy érző lény...

Vajon mire kellek én a vámpíroknak? És egyáltalán honnan tud Eric Randyről? Egyelőre ez rejtély marad...

Hamarosan megszólalt a mobilom, ami fenn volt a szobában. Még mindig fájt a lábam a tegnapi után, ezért egy kis hókuszpókuszt próbáltam ki. Erősen gondoltam a mobilomra, majd Ken arca jelent meg előttem, ezután pedig a telefon a kezemben volt. Nagyon csodálkoztam, hisz számomra még elég hihetetlen volt az egész. Felvettem.

-Igen?

-Szia... Ken vagyok. Csak azt akarom mondani, hogy beszélnünk kéne.

-Figyelj, ha Ericről van szó, nem történt semmi közöttünk, esküszöm! Én... nekem nem tetszik ő... szóval...

-Nem, most nem egészen erről van szó. Vámpír ügy. Nézz utána egy olyan varázslatnak, amivel fel tudsz törni egy másik boszorkány által végzett varázslatot!

-Mivan? De hát én még nem vagyok olyan ügyes hogy...

-Számíthatok rád?

-Igen.

-Ötkor nálunk. -mondta, majd letette.

Utána néztem a varázsigének és találtam is egyet. "Ha már úgy sincs semmi értelme az életemnek, hát legalább másokon tudok segíteni"-gondoltam, majd gyorsan felöltöztem. Kimentem és erősen gondoltam a napsütésre, mire hirtelen a felhők közül előbujt a nap és nagyon szép idő lett.

Odaértem a házukhoz, majd kopogás nélkül bementem. Eric a kanapén játszadozott három lengén öltözött szőke csajjal...

-Bocs, nem tudtam hogy zavarok... Ken itt van?

-Ja, fenn van a dolgozóba. Nem szállsz be? -mondta, majd forrón megcsókolta az egyik csajt. Valami hihetetlen érzés tört rám, amit később felismertem: Féltékenység. Legszívesebben igent mondtam volna és rohantam volna a karjaiba, de aztán eszembe jutott Ken... Meg amúgy is hihetetlen amit ez a srác művel, így hát az egészet letudtam egy 'Most kösz nem'-el, majd felmentem a dolgozóba.

-Szia! Már vártalak! Ülj le! -fogadott hűvösen Ken, mire én követtem az utasítását.

-Megvan a varázsige. Most pedig elmondanád hogy mi ez az egész vámpíros cucc?

-Wesley Kwinton. Ő az oka az egésznek. Vámpír és...

-Várj! Wesley Kwinton-t mondtál? Hiszen olvastam róla anyám naplójában! Ő volt Blake szerelme! Mi is van vele?

-Blake szerelme? Akkor már érthető hogy miért védi őt boszorkány erő!

-Miről van szó? Mi van vele? Kérlek világosíts fel, mert ha csak félszavakban beszélsz, akkor kibaszottul nem fogok érteni semmit és nem is értem ezt az egészet egészen Erictől kezdve, azt meg főleg nem vágom, hogy NEKED milyen bajod van, amikor én kéne rád mérges legyek, amiért napokig le sem sz*rtál! -ordítottam teli torokból, mert már nagyon le kellett adjam a feszültséget... De ennek nem Ken kellett volna az áldozata legyen. Később lehiggadtam és bocsánatot kértem.

-Akkor folytatnám. -szólalt meg Ken.- Kwintont meg kell ölnünk, mert ha nem tesszük, akkor az összes vérfarkast elpusztítja, velünk együtt.

-Szóval erre kellek nekik... Na és hogyan segíthetnék?

-Ha elmondanál egy varázsigét ami feltöri az őt védő varázslatot, akkor én és Eric könnyen végeznénk vele.

-Ja, a Rivers tesók újra együtt vámpírvadászként. Hát nem cool? -lépett be a szobába Eric egy szál alsóban, így a tökéletesen kidolgozott felsőtestét kellett bámuljam úgy egy percen át.

-Vagyis azt akarjátok, hogy nyírjam ki anyám szerelmét...

-Kérlek Amy! Ha nem értem... akkor hát Ericért! -kérlelt Ken, és én nagyon meglepődtem ezen a mondatán. Mindent értettem hát. Ilyen könnyen átpasszolna a testvérének?

-Rendben van! -mondtam, majd cselekedtem is, mire ők elindultak és kiszimatolták Wesleyt. Egy fél óra múlva egy megkötözött vámpírral tértek vissza, aki nem tudom miért nagyon ismerős volt nekem. De később rájöttem hogy miért. Mert nagyon hasonlított rám...

Kövi jövőhéten. I hope you'll like it! :P :))

Díj ^^ ♥

Az utóbbi pár napban 3 díjat is kaptam, aminek nagyon örülök és ezúton is köszönöm nektek: Kicsi_Hell, DarkDevil & Unnieee és kellyke08! :)

A szabályok:

1. Tedd ki ezt a képet:

2. Köszönd meg annak akitől kaptad: Köszönöm nektek Kicsi_Hell, DarkDevil & Unnieee és kellyke08! :X ♥

3. Írj hat dolgot magadról:

1). Imádok blogolni, de sajnos nem sok időm van rá. :S

2). Aki egyszer megismer, az soha nem fog elfelejteni, ugyanis akár rossz akár jó benyomást keltek az emberekben, nagyon egy erős személyiség vagyok. Ha jó kedvem van akkor nagyon jó fej meg kedves tudok lenni, de ha rossz, akkor inkább ne is szólj hozzám ha jót akarsz... :)) :D

3). Örülök, hogy sok-sok emberkét ismertem itt meg, akiket nagyon bírok, sőt, imádok!

4). Kedvenc sorozatom nyilván a TVD (Vámpírnaplók), kedvenc filmem jelenleg a Lány és a farkas, de ez mindig változik, kedvenc zenei műfajom a pop és a dance.

5). Hobbijaim a táncolás, az éneklés, barátokkal lógás, bulizás, a neten lógás és természetesen a blogolás. :)

6). Szeretek a misztikus lényekkel foglalkozni, nemcsak a filmekben stb., hanem pölö már írtam dolgozatot is róluk a suliban, ami sokak szerint elég meggyőző volt... :D ----> Hülye vagyok. Ezt nem azért mondom, mert sablon duma, hanem mert tényleg. :P :))

4. Küldd tovább 5 írónak:

-Kicsi_Hell

-DarkDevil

-Unnieee

-kellyke08

-Jordin*

(bárcsak lehetne többnek is, de ha ez a szabály... :S)

5. Hagyj megjegyzést a blogjaikon.

27.rész: A támadás

Na háááj. :P Megint itt a rész. Bocs a kimaradásomért, de nem éppen volt időm írni és be kell vallanom: kedvem sem. :S Hát igen, elég zűrösek a hétköznapjaim, főleg amióta új diákja lett a sulimnak, és pont az én osztályomba került: Miss festett szőke barbi-kisasszony bitch kiadásban... Tudom, ez olyan filmesen hangzik, de a kisasszony egész jelleme és viselkedése olyan... filmes. És én már az első napján összevesztem vele, Szörnyű... :S

Na mindegy. Itt a rész, szóval lehet örülni, @DarkDevil. :))

Jó olvasást és kellemes hétvégét!

DamonTheBest. ♥

P.S.: @Kicsi_Hell: Igazad volt, a festett szőke haj mellett ha valakinek sötét az eredeti haja és kilátszik a feje tetején az valami szörnyű. :)) :D És jó, hogy én fekete vagyok. :P

Álmodtam a múlt éjjel. Méghozzá Ericről. Ez nagyon meglepett és fel kellett hogy ismerjem azt a rettentő érzést ami ennek tudatában elfogott: nagyon tetszik nekem... De hát ott van nekem Ken! Hogy van ez? Mi van ha az ember egyszerre kettőt szeret? Igaz, még nem ismerem annyira Ericet, de ez az egy találkozás is megfogott. Ám ő egy gyilkos, sok-sok ember halt már meg miatta. Legalább is Ken ezt mesélte... Elhatároztam, hogy nem szólók Kennek erről... Hiszen ez nem normális, ott van nekem egy megértő és szerető és hű társam, erre én egy vad... ám iszonyatosan szexi pasiról (aki nem mellesleg Ken testvére) álmodozok... Ám még nem vagyok tisztában az érzéseimmel. Lehet, hogy ez csak hirtelen felindulás...

Elhatároztam, hogy elmegyek Hayleyhez és lekiabálom, amiért nem szólt nekem egy szót sem arról, hogy kicsoda ő. Mivel már tudtam hogy hol lakik, gyorsan összekaptam magam és elindultam... gyalog. Kocsival is fél óra, de most a legjobb az lesz, ha sétálok egyet, legalább közben tisztázom az érzéseimet és feldolgozom, hogy 17 évesen senkim nincs (már ami a családot illeti).

Hayley az erdőben lakik, szóval nem valószínű, hogy sok emberrel fogok majd összefutni útközben. De így a legjobb. Szeretek egyedül lenni. Elindultam, forrón sütött a nap és rossz érzés fogott el. Nem akartam hogy süssön a nap, s jó idő legyen. A viharra gondoltam, s láss csodát: beborult az ég, s az addig napsütésből köd lett és elkezdett esni az eső. Így már tényleg hihető, hogy ki vagyok...

Már félúton voltam, amikor valami veszélyt éreztem. Megálltam egy helyben, majd körbenéztem. Valaki hirtelen a hátamhoz ugrott, s mire megfordultam már a nyakamba harapott. Reflexből elmormoltam egy varázsigét amit a Hayleytől kapott könyvben néztem, s a védekezésre kellett használni, azt olvastam. A támadó a földre esett és látszott rajta hogy szenved. Tudtam, hogy ő egy vámpír... Lassan és vigyorogva felállt a földről.

-Lám, lám! Ki gondolta volna, hogy valaha összefutok veled? Te vagy a kis boszi a farkas tesók védelmében, mi? Sorry, hogy megtámadtalak, de éppen vadászgatok és nem láttam az arcod. Amúgy Randy vagyok. -mondta széles mosollyal, majd kezet nyújtott, de nekem eszemben sem volt kezet fogni vele. -Na, mi van? Nem eszek boszikat! -röhögött.

-Én meg nem fogok kezet vámpírokkal. Honnan ismersz, te köcsög?

-Hé, kislány! Velem nem beszélsz így! -váltott komolyra, majd gyors ugrással mellettem termett és felemelt. -Én nem kutyus vagyok, akivel szórakozhatsz! Sokkal erősebb. Hogy honnan ismerlek? Ki nem ismer téged? Minden vámpír rád pályázik. Segítened kéne. Nagyon kedves vagy, hogy eltüntetted a napocskát, így bármikor elharaphatom azt a gyönyörű nyakacskádat! -mondta röhögve, ami már lassan idegesített, de féltem. Annyi erőt éreztem benne, amennyit még senkiben. Lassan letett a földre és azt várta, hogy fussak el, vagy nem tudom...

-Na és miben kéne segítsek? De... várj csak! -mondtam, majd óriásit rúgtam a lábába és még egyszer elmondtam a varázsigét, amitől ismét a földön termett és én elkezdtem szaladni. Meg sem álltam Hayley házáig. Kopogtattam, mire az ajtó magától kinyílt.

-Szervusz, Amy! Gyere beljebb! -mondta Hayley egy fotelben ülve anélkül hogy látta volna hogy én vagyok.

-Te meg honnan tudod, hogy én vagyok?

-Ugyan már! Erre te is tudod a választ! -mondta széles mosollyal az arcán. -Nos, miről szeretnél beszélni? Megtaláltad a naplót?

-Pontosan... Szóval akkor igaz minden? Minden amit benne ír?

-Igen,igaz.

-És akkor miért nem kerestél engem? Miért hagytad hogy szenvedjek anyám halála után? Miért hagytad hogy egyedül maradjak?

-Én... Csak azt akartam, hogy ezek által megerősödj és akkor... rendes boszorkány válik belőled... Sajnálom, hogy...

-Egy szót se többet! -vágtam a szavába- Mindent értek. Többé nem jövök ide.

-De... Hidd el, hogy én csak jót akartam!

-Mondd ezt annak aki elhiszi, mert én nem! Ha mostanig nem kerestél, kérlek ezután se, én sem foglak és akkor mindkettőnknek jobb lesz, oké? Viszlát! -mondtam, s nem tudtam visszatartani a könnyeimet, majd sírva kiléptem az ajtón és hazaindultam. Nem tudom mire számítottam, hogy mit fog mondani majd... Nem tudom... Lehet, hogy azt hittem, lesz majd valami rendes magyarázata. De ez már mindegy. -gondoltam, majd a szakadó esőben futni kezdtem haza felé az erdőben... De nem figyeltem eléggé és egy kiálló fagyökérben megbotlottam és óriásit estem. A lábam vérzett, a kezeimen horzsolások. Nem tudtam felállni. Egyszerűen nem volt hozzá erőm és már sötétedett. "Itt fogok meghalni." gondoltam. De ekkor egy alak jelent meg a ködben, s mellettem termett.

-Eric! -néztem rá az alakra és valami megfoghatatlan nyugodtság töltött el, ugyanakkor kirázott a hideg.

-Úristen, te vérzel! -nézett a lábamra, s látszott az arcán, hogy aggódik. -Gyere, haza viszlek! -mondta, majd óvatosan felemelt és irreális gyorsasággal hazavitt, egyenesen a hálószobámban rakott le.

-Köszönöm! -néztem rá hálásan, bőrig ázva.

-Érted bármit! -mondta komolyan és a szemembe nézett. Csodálatos volt.

-Nem kellek senkinek... A saját anyám sem szeretett... -motyogtam halkan és sírva, mire Eric újra felemelt és az ágyamra rakott.

-Dehogy nem! Te csodálatos vagy! -mondta, majd indulni készült, de én megfogtam a karját.

-Kérlek maradj velem! Olyan egyedül vagyok! -mondtam tele szomorúsággal, mire ő odabújt mellém és megcsókolta a homlokamat.

-Ahogy parancsolod. -súgta a fülembe...

26.rész: Eric

na csőő. :P Mivel az előző részhez csak 1etlen 1 kommentet kaptam, nagyon elgondolkodtam azon, hogy érdemes-e folytatni a blogot... Mivel alig kapok visszajelzéseket, nem tudom eldönteni, hogy jó-e az amit írok, vagy pocsék... Ha lehet, akkor légyszi kommentáljatok a részeimhez ha tetszik, ha meg nem tetszik, akkor is hogy legalább tudjam! :(
Csak enni lenne. Ja, és még annyi, hogy ha nem kapok továbbra sem visszajelzéseket, akkor a blognak ez lesz a befejező része. Megértéseteket köszönöm: az agyhalott és időhiányos

DamonTheBest. ♥

Csak nagyon későre ébredtem fel, s Ken ekkor már nem volt mellettem, de kaptam tőle egy üzenetet, amit a szekrényemre tett.

"Ha olvasod ezt az üzenetet, akkor már biztosan kialudtad magad.  (feltehetően hogy másnaposan tudsz olvasni... :D) Nagyon szeretném ha ma átjönnél megdumálni a naplós cuccot... Szóval 6-kor nálam. P.S.: Ha úgy bevadulsz mint a tegnap este, akkor hozhatsz valami szexi bikinit is! ;) A te farkasod. :)"

"Hülye!" gondoltam magamban, majd önkénytelenül is elmosolyodtam. Mégis csak van valakim, akihez tartozok... Mégis csak akad valaki, aki szeret és rám gondol. De aztán vissza kellett hogy térjek a valóságba. Nincs családom. Apa és anya meghalt, Nattyt meg imádom, de nem vérrokonom. Könnycseppek gyűltek a szememben, majd zokogni kezdtem. Ekkor bejött a szobámba Natty, átölelt és megkérdezte, hogy mi bajom. Nem tudtam mitévő legyek, mert nem szerettem volna belerángatni az én egyre rosszabb titkaimba. De joga van tudni arról, hogy őt örökbe fogadták. Apáról nem kell tudnia... Legalábbis egyelőre...

-Natty... Valamiről tudnod kell... -mondtam szipogva, majd elmeséltem neki, hogy miért és hogyan fogadták örökbe. Nagyon ledöbbent amikor megtudta az igazságot...

-Vagyis... Mi nem vagyunk igazi testvérek..? -kérdezte szomorúan, mire én átöleltem.

-Dehogyis nem! Én mindig úgy foglak szeretni, mintha igazi testvérem lennél! Csak szerettem volna ha tudnád...

-Köszönöm, Amy! Ha te nem lennél nekem, nem is tudom mi lenne velem! -mondta tele hálával, majd a nyakamba ugrott. Ekkor éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Van még valaki Kenen kívül, aki szeret engem... Később Natalie kiment a szobából. Az órámra néztem. Rádöbbentem, hogy már 5 óra és az út Kenhez gyalog legalább 15 perc. Na meg a tegnapi egyszemélyes bulim miatt úgy néztem ki, mint egy torzszülött...

Gyorsan lezuhanyoztam, majd megszárítottam a hajam és szabadon hagytam, mert tetszett, hogy enyhén hullámos. Kiválasztottam a legszexibb bikinimet, egy párducmintásat. Levakoltam a képemet, majd elvégeztem a sablonos sminkelési lépéseimet. Felkaptam magamra egy szürke csőszárú farmert és egy ráfeszülős pink felsőt, majd magamra kaptam egy szürke szegecses bőrdzsekit, pink tűsarkút és már indultam is. Jól saccoltam, pontosan 15 perc alatt értem Ken házához. Megigazítottam a hajam, majd becsöngettem. Ám legnagyobb meglepetésemre nem Ken nyitott ajtót, hanem egy ismeretlen srác. Füttyentett, majd kezet nyújtott.

-Hello, szépség. Eric vagyok, a tesóm már biztosan említett. Te biztos Amy vagy. Igaza volt Kennek, te vagy a legszebb csaj akit láttam eddig. -mondta vigyorogva, megvillantva már-már vakítóan fehér fogait.

-Oh, köszönöm. Mondott még mást is rólam Ken? -mondtam meglepetten, közben az arcát fürkésztem. Nagyon helyesnek tűnt ahhoz képest amit Ken mesélt róla... De ugye a látszat néha csal.

-Úgy érted a boszis cuccról? Naná! Bírom az ilyen erős és természetfeletti csajokat! Atlantában felszedtem egy vámpírcsajt. Csak annyi volt vele a gond, hogy még nálam is erősebb volt... Durva. De nem akarsz bejönni? -mondta továbbra is vigyorogva. Vagyis alátámasztotta a naplóban olvasott mondatokat: léteznek vámpírok...

-Ömm... De... Bemegyek. Ken nincs itthon?

-Ja, Ken... Hát ellépett a boltba valami nasit venni... 5 perc és itt lesz. De addig én elszórakoztathatlak, cica. -kacsintott rám.

-Értem. Ja, és ha továbbra is cicának nevezel, akkor még átváltoztathatlak békává, szóval jobb ha vigyázol az ilyen cicákkal, mer én karmolok is. -mondtam ravaszul most már én is.

-Hű, de felvágták a nyelved, kislány! De igazad van... -mondta most már komolyabban, majd erősen a szemembe nézett, mire elpirultam és elfordítottam a fejem.

-Na, akkor ma be is mehetek, vagy egész nap itt kell álljak az ajtóban? -kérdeztem most már egy bátrabb hangnemben.

-Ja, igen... Igazad van... Amúgy nincs kedved egy gyors menetre amíg öcsi hazajön? -kérdezte kacagva.

-Hát lássuk csak... Nincs! Sajnálom, de rám nem hatnak a szépfiúk hízelgő szavai. Kivéve persze Kent. -mondtam én is mosolyogva.

-Nem csodálom, hogy Kennek bejössz... Szívesen lennék a helyében! Te nem vagy egykönnyen megfűzhető csaj!

-Ez az egyik, amire büszke vagyok.

Ekkor beérkezett kezében két zacsival Ken, majd odajött hozzám és hosszasan megcsókolt.

-Ő a bátyám, Eric. De gondolom már bemutatkozott. Ja, és Eric... Nem startolsz rá a csajomra, ok? -mondta flegmán Ken, mire elmosolyogtam magam. Féltékeny, ami nem is csoda. A bátyja legalább annyira jól néz ki, mint ő.

De most csak egy gond van... A látszat ellenére kezdem úgy érezni, hogy bejön Eric. Talán túlságosan is kezdem ezt érezni...

<-------------Ez lenne Eric. :)

25.rész: Blake's Diary...

Halihó! ^^ Jövök a kövivel! Semmi komolyabb hozzáfűznivalóm nincs... :P

Amúgy hétvégén jövök az új blogommal, aminek a címe véglegesen a "Dear Diary!" lesz. :) Remélem, hogy majd legalább annyira elnyeri a tetszéseteket, mint ez. :D Na szóval ennyih.

Jó olvasást és kellemes hetet!! :) :*

DTB.

Ahogy egyre többet és többet olvastam az én hazug, titokzatos, 1800-as években született boszorkány anyám naplójából, annál inkább jöttem rá, hogy ha a naplóban álló szörnyű sorokat megtudhattam volna egyenként a maguk idejében, talán most nem érezném úgy, hogy nincs értelme az életemnek... Teljesen összezavarodtam és az arcomon lecsöpögő könnycseppek néhány perc leforgása alatt tócsává gyűltek előttem.

Miért ilyen igazságtalan az élet? Miért vannak minden emberi -bocsánat, én nem ember vagyok- szóval minden teremtmény életében nehézségek? Talán azért, hogy erősebbé tegyenek. Ám általában egyenként jönnek. Nekem miért egyszerre az egész? -tűnődtem magamban, miközben egyre és egyre több könnycsepp potyogott le falfehér arcomról. Kinéztem az ablakon. Az eső is esett... Talán képes az időjárás felvenni egy élőlény hangultatát? Aztán valami szépre gondoltam... Kennedyre... Pár másodperc leforgása alatt kiderült az ég... Hát persze, most már értem az egészet... Szóval a gondolataimmal befolyásolni tudom az időjárást...

De még ez sem tudott felvidítani az olvasottak miatt... Mivel hogy rá kellett jönnöm dolgokra, amikre eddig még gondolni sem mertem. Nem kellett volna megtalálnom a naplót, akkor most biztosan Kennedyvel lógnék és boldog perceimet tölteném. De ha már megtaláltam, annak oka van. Bár nem értem mi... Talán hogy tönkretegyen mindent ami szép körülöttem?

Ugyanis a naplóból a következő dolgokat tudtam meg:

•Nattyt a szüleim csak örökbe fogadták, mivel Natty apja apám legjobb barátja volt, de egy szörnyű baleset következtében meghalt a feleségével együtt, és Natty egyedül maradt. Anyámék megesküdtek Michaelnek és Gertrudnak (mert így hívták őket), hogy az egyetlen gyermeküket örökbe fogadják... Hogy én erre miért nem emlékszek? A naplóból erre is választ kapok: anyám egy különleges varázslattal elhitette velem, hogy édestestvérek vagyunk. Nos, nem kedves?!

•Blake testvére Hayley (ezt már eddig is tudtam), mostohaanyja pedig a gonosz és szívtelen Rose (ő nem boszorkány csak egy kegyetlen gyilkos...). Anya pedig Hayleyre bízott engem halála után. Szuper, csak egy valami sántít itt: miért nem jelentkezett az én édes nagynénim...?

•A boszorkányok kapcsolatban állnak a vérfarkasokkal, s a kettő kereszteződése egy új fajt hoz létre, ami megtartsa a két ág misztikus képességeit + hozzájön még a láthatatlanság és egyéb különleges képességek. No comment...

•Léteznek vámpírok. Á, ezen már meg sem lepődök... A hallottak alapján én már tényleg mindent elhiszek... Nagyon jól vegyülnek a környezetbe? Annál jobb, legalább nincs módom felismerni őket! -gondoltam, ám rájöttem, hogy mihelyt közelembe kerül egy, megérzem... Áh, akkor még nem volt dolgom velük...

•Blake látta, hogy összejövök egy vérfarkassal, ám egy mágus ezt meg fogja akadályozni. Ám szép dolgokat látott a vérfarkassal való kapcsolatomról. Mágus? Szóval minden mesebeli lény közöttünk van... Cool!

És ekkor láttam meg a legdurvábbat:

•Apám meghalt még két éve, de Blake nem szólt róla, hogy kíméljen minket és azt hazudta, hogy külföldön dolgozik!

Amikor megláttam ezt, hirtelen a földre borultam és már úgy éreztem, hogy ennél rosszabb nem történhet. Zokogtam, s nagyon egyedül éreztem magam. Kim van Kennedyn kívül? Volt egy hazug boszorkány anyám, de ő már meghalt. Volt egy nemtörődöm apám, aki két éve meghalt, én meg csak most tudtam meg. Natalie nem igazi testvérem. Már csak Kennedy maradt nekem, ugyanis nem fogok Hayleyhez fordulni. Eddig is megvoltam nélküle, ahogy ő is nélkülem. Most, hogy 17 éves vagyok, már ne jöjjön nekem azzal, hogy egész életemben nem volt ideje legalább egy percet foglalkozni velem...

Bementem a konyhába és elővettem egy kést. Összevagdostam az egész karomat, és gonosz mosollyal figyeltem a lehulló vércseppeket. Jól esett kárt tenni magamban... Azután megfogtam egy üveg Finlandia Lime Fusion-t és egy üveg Jack Daniel's-t, na meg az elmaradhatatlan kedvencemet, a Skyy Vodkát és felvágtattam a hálóba, majd maxra tettem a zenét és buliztam, miközben sorra felhajtottam a kedvenc italaimat... Amikor már keményen be voltam csípve, Kennedy feljött a szobámba és kiabálni kezdett velem, hogy miért teszem ezt magammal, mire én elmormoltam az egyetlen varázsigét, amit eddig megtanultam és rendesen kivágtam Kennedyt a szobából... De ő visszajött és erősen elkapott, majd lefektetett az ágyamra...

Valamikor reggel felé szörnyű fejfájásra ébredtem. Ránéztem az órámra és még csak hajnali 4 volt. Magam mellé néztem, de Ken nem volt ott... Rájöttem, hogy semmi extra nem volt közöttünk, csak segített kijózanodni... A másik oldalamra fordultam, ám ekkor ott termett előttem Ken egy szál boxerben és egy bögre teával a kezében.

-'Reggelt, hercegnő! Végre felébredtél! Ezt idd meg! -mondta mosolyogva, majd átnyújtotta a bögrét. -Most pedig elmondod szépen, hogy mi történt az este, amiért ezt kellett művelned a szép karoddal! -emelte fel a karomat.

-Figyelj, most nem vagyok olyan állapotban, hogy erről beszéljek! Amúgy is még csak hajnali 4 van! Hagyj most aludni! Kösz a segítséget, de most nincs rád szükségem! Sorry!

-Oh, édesem, este még nem ez látszott rajtad! De amúgy is, tudod, hogy nem vagyok az a típus, akit könnyen lerázhatsz! -kacsintott rám, majd leült az ágyam szélére.

-Te tényleg reménytelen eset vagy! -mondtam vigyorogva, majd hozzávágtam a párnámat, mire hirtelen rám ugrott és harapdálni kezdte ajkaimat. -Szeretlek! -súgtam a fülébe, mire ő puszit nyomott a nyakamra én meg szépen elaludtam a karjaiban...

Új blog. :P

Sziasztok! :) Ma egy olyan kérdésem lenne, hogy mit szólnátok ahhoz, ha csinálnék egy új blogot? :P Elmondom miről szólna: ( az Amyst nem törlöm és ugyanúgy folytatom!! ;) )

Blake Mariette Anderson életéről szólna, a címe a "Dear Diary" (xdd) lenne és egy kicsit visszaugornánk az 1800-as évekbe.

Egy történet a lányról, akinek meghalt az édesanyja, és az édesapja egy banyát vett feleségül ezután, (:P) aki folyamatosan dolgoztatja a két testvért. (Blake & Hayley)

A lány megtudja, hogy ő egy igazi boszorkány, kapcsolatba kerül misztikus lényekkel. (pl. vámpírok...)

Addig írnám a történetet, amíg addig jutok el, hogy Amy 15 éves...:)

Na, mit szóltok?? :P

24. rész: Talán minden mese igaz?

Hello. Itt a rész. Remélem tetszeni fog. :P Ne lepődjetek meg nagyon rajta, mert tudjátok, hogy beteg vagyok. :)) xdd

Jó olvasást!! :)

by: DamonTheBest :P (na, ki tudjátok olvasni?? :P xdd)

Idegesen beléptem az idegen házba. Kérdőn Kennedyre néztem, aki csak intett, hogy várjak. Körbenéztem a szobában és csak egy szó jutott eszembe: ócska. Igen, minden úgy nézett ki a házban, mintha valahol az 1800-as években járnánk.

-Kértek teát? -kérdezte kedvesen a csaj.

-Nem. -vágtam rá gorombán- Most inkább mondjátok el, hogy mi a franc folyik itt?

-Nyugi Amy, Hayley majd mindent elmagyaráz neked. -fogta meg a kezem nyugtatóan Ken.

-Mi a f*sz folyik itt? Valaki felvilágosítana, hogy miért kellett idejönnöm?

-Rendben van, mindent elmagyarázok. -kezdett bele a csaj. Csak most néztem meg igazán. Régies és ócska ruhákban volt, haja borzos és ápolatlan, ám szeme élénk kék, akárcsak az enyém. Szóval ezért van közöm hozzá... -Gyertek be a könyvtár szobámba! -mondta Hayley, ismét mosolyogva.

Ahogy végig mentem az apró szobákon, valahogy olyan érzés fogott meg, mintha valami varázslatos dolog lenne ide benn. Valami megfoghatatlan. Sajnos egyre biztosabb voltam abban, hogy itt valami nagyon nem oké, és mégsem vagyok egy hétköznapi lány. Beértünk a könyvtárszobába, ahol a polcon több, mint 500 könyv helyezkedett el, évek óta mozdítatlanul, legalábbis a rajtuk levő por réteg erről árulkodott.

-Amy, most ki kell próbálnod valamit. Csak így jöhetünk rá az igazságra...

-Mivan?! Miről beszéltek? Milyen igazságról? Teljesen elment az eszetek! -kiabáltam, majd idegesen elindultam az ajtó felé, ám Ken elém állt.

-Kérlek, Amy! -nézett édesen a szemembe.

-Jól van. Miről lenne szó? -fordultam Hayley-hez.

-Ez tulajdonképpen egy próba. Egy könyvet kellene megkeresned. Abban lelsz meg mindent amit tudnod kell. Nem árulhatok el semmit róla.

-Hogy akarod, hogy megkeressek egy könyvet, amiről azt sem tudom, hogy hogy néz ki?!

-Hallgass a szívedre. Ott minden választ megtalálsz...

-Rendben van. -mondtam nyugodtan, majd becsuktam a szemem és erősen gondoltam a könyvre. Hirtelen egy bordó bőrhuzatos könyv jelent meg előttem, lehetett vagy 200 éves és a címe az volt, hogy "Boszorkányok". Nagyon megrémültem, és azonnal kinyitottam a szemem.

-Láttál valamit? -kérdezte Hayley.

-Igen. Egy bordó könyvet láttam. Boszorkányokról szól.

-Ügyes! Most keresd meg!

-Oké. -mondtam higgadtan, majd a csodálkozó Kenre bámultam.

Lassan elindultam a polcok között. Némán járkáltam közöttük. Egyszer csak furcsa érzés futott át rajtam és valami azt súgta, hogy állja meg. Hallgattam a megérzésre és megálltam. Ránéztem az előttem álló polcra, majd határozottan elmozdítottam egy széthullóban lévő könyvet.

-Ez az! -mondtam határozottan, ám magam is csodálkoztam, hogy több száz könyv közül hogy-hogy éppen ezt az egyet mozdítottam el.

-Nos, Amy, azt hiszem most már határozottan állíthatom, hogy varázserővel rendelkezel. Ne lepődj meg, még ma is létezik ilyen, bár nem sok ember olyan szerencsés, mint te.

-Miről beszélsz?

-Jól hallottad, és hogy te magad is megbizonyosodhass róla, kipróbálhatod Kennedyn. Kennedy, képes vagy elviselni egy kisebb fájdalmat?

-Igen. -mondta határozottan Ken.

-De... Én soha nem lennék képes bántani Kent!

-Most muszáj lesz! Nyugi, nem hal bele!

-Nem! Nem vagyok rá képes!

-Amy! A kedvemért! -mondta meggyőzően Ken.

-Biztos vagy benne? -kérdeztem bizonytalanul.

-Biztos. -válaszolta határozottan.

-Rendben van. Mit kell tennem? -kérdeztem Hayleytől.

-Csak fájdalomra kell gondolnod.

-Nem, nem fog menni!

-Bízz önmagadban! Nem lesz semmi baj!

-Oké. -mondtam, majd könnycseppekkel küzködve becsuktam a szemem és fájdalomra gondoltam. Láttam Ken arcán a szenvedést, ezért azonnal leálltam. Ken megnyugodva sóhajtott fel.

-Most már elhiszed? -kérdezte Hayley.

-Elhiszem. -válaszoltam határozottan.

-Most elmehettek. Ha bármi kérdésed van még ezzel kapcsolatban, vagy csak egy barátra van szükséged, nyugodtan eljöhetsz. A könyvet pedig megtarthatod, ott minden alapvető dologra választ találsz. Viszlát!

-Viszlát.. -motyogtam halkan, majd lassan a kocsihoz mentünk Kennel.

-Wow, ez ütős volt! -mondta vigyorogva Ken. -Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd találok valakit, aki tud befolyásolni engem! Főleg nem a csajom személyében!

-Miért nem mondtad el?!

-Mert nem voltam benne biztos. Sajnálom.

-És még így is kellek neked?

-Most viccelsz? Egy igazi boszi a csajom! -mondta ismét vigyorogva, gondolom próbált felvidítani, majd megcsókolt. -Hé, csajszi! Én mindig melletted állok! -kacsintott rám, majd hazaindultunk.

Szóval boszorkány vagyok? Talán minden mese igaz? Miért pont én? Tudom, hihetetlen, hiszen még én sem hiszem el. Varázserővel rendelkezem... Eddig miért nem tudtam róla? Ezzel magyarázható a farkas megállítása... Még Ken felett is hatalmam van, bár még nem tudom eldönteni, hogy ez jó, vagy rossz. Anyám jutott eszembe. Ha én boszorkány vagyok, akkor talán ő is az volt? Nem, az nem lehet! Akkor miért nem szólt nekem erről? -elmélkedtem magamban, majd hirtelen gondolattól vezérelve bementem anyám hálószobájába. A szekrényéhez siettem. Be volt zárva kulccsal. Akkor jutott eszembe, hogy ha varázserőm van, talán erre is felhasználhatnám... Becsuktam a szemem, majd erősen arra gondoltam, hogy nyíljon ki a szekrény. Nagy meglepetésemre ez így történt. Benyúltam a szekrénybe. Sok minden kacat mellett egy ős régi könyv keltette fel az érdeklődésemet. Kinyitottam, hogy megnézzem mi van benne. Nagy hiba volt! Ez állt benne:

1896, szeptember 29.

Kedves Naplóm!

A nevem Blake Mariette Anderson, 19 éves lány vagyok. Ám nem egy átlagos lány: varázserővel rendelkezem, azon belül is a boszorkányok közé tartozom. A boszorkányok sokáig élnek fiatalon, amíg mesterséges módon meg nem halnak. Ám most nem szabad tovább írnom és ücsörögnöm, mert ha a mostohaanyám meglássa, hogy nem dolgozok, megint elver, és nem akarok úgy járni, mint a múltkor szegény Hayley húgom...

Na, hogy tetszett?? :P

23.rész: Lost

Hello megint! :) Itt van a kövi... :) Remélem tetszeni fog... Nem tudom mit fűzzek még hozzá... Mindenkinek kellemes hétvégét... Ha engem kérdeztek nekem nagyon is az volt! ^^ Na de nem osztom itt az észt. Szóval ennyi lenne. Igen. xdd

Jó olvasást!! :) DamonTheBest

U.I.: amúgy elég olvasható ez a betűtípus és szín?? :$

A Jeremyvel való találkozásom után egy nappal természetesen már minden újság címlapján az szerepelt, hogy én egy negyvenkét éves férfival élek együtt a pénze miatt, mert már nem fussa nekem kajára sem... És természetesen az a mondat is bele került, hogy leszarom a hírnevemet, megtoldva még azzal is, hogy a hangom nem is jó, csak agyon Autotune-olt az összes számom. A lapok szerint én ezt nyilatkoztam egy riporternek. Szép!

Amikor Ken meglátta, hogy miket írnak rólam, felállt, majd azt mondta, hogy megöli Jeremyt ezért. Szerintem ezt komolyan is gondolta, de én leállítottam. Azért valahol mégis fájt volna ha meghal az a balfék.

Egyre közelebb kerültünk egymáshoz Kennel, olyan nap nem telt el, hogy együtt ne lettünk volna. Viszont Nattyről sajnos nagyon megfeletkeztem, s napok teltek el anélkül, hogy hozzá szóltam volna...

Egyik este hazamentem a "Covergirl" címlapfotózásról (igen, újabban modellkedem) és úgy gondoltam, hogy beszélnem kell Nattyval. Felmentem a szobájába, ám senki nem volt ott. Ekkor belépett az ajtón Livie.

-Hol van Natalie?? -kérdeztem idegesen.

-Mi? Az előbb még itt volt! Úristen, hová tűnhetett? Azt mondta, hogy hozzak neki fel valami kaját és... és ameddig lementem talán megszökött. Nem tudom! Jajj, annyira sajnálom! Az én hibám! Azonnal meg kell találnunk!

-Oké! Én megnézem a ház minden pontjában. Te addig menj és nézd meg a ház körül, a garázsban és a pincében!

-Rendben van! Jajj, Amy én tényleg nagyon sajnálom!

-Nem, ez az én hibám... De most az a lényeg, hogy megtaláljuk. Én szólok Kennedynek, mert ő biztosan hamar megtalálja.

-Mi? Miért találná meg hamarabb, mint mondjuk mi? Még csak nem is ismeri rendesen!

-Azért, mert Ken... izé, szóval... Áh, mindegy! Szólok neki. Ha többen vagyunk, hamarabb megtaláljuk. Ha nem találjuk meg egy órán belül, szólunk a rendőrségnek. De most induljunk keresni! -mondtam idegesen. Úristen,szinte elmondtam Ken titkát! Milyen jó lenne ha ő is tudhatná! De nem szabad elmondanom! Nem, Ken fontosabb annál. Tartanom kell a számat. De most a legfontosabb az, hogy megtaláljuk Nattyt, mert az én hibámból szökött meg. Vagy pedig ami még rosszabb:  elrabolták...

Gyorsan felhívtam Kent, ám nem vette fel. Még egyszer felhívtam és akkor sem vette fel. "Különös. Mindig felszokta venni..." -gondoltam, de aztán neki kezdtem a keresésnek. Az egész házat átkutattam, de sehol nem találtam. Aztán bejött Livie is.

-Rossz hír, sajnos sehol nincs... Sajnálom!

-Ha foglalkoztam volna vele, akkor ez soha nem történik meg! -mondtam, majd sírva borultam le a földre. Livie próbált vigasztalni, ám nem sok sikerrel. Kinéztem az ablakon, és a könnyfátyolon át megláttam a holdat. Ma telihold van. És akkor hirtelen visszaemlékeztem arra, hogy mit meséltem Natalienak, amikor azt kérte, hogy mit csináltam akkor, ha szomorú voltam kisebb koromban.

"Mindig amikor szomorú voltam, az erőbe mentem éjjel és a csillagokat néztem. Ettől aztán mindig megnyugodtam" -meséltem Nattynek.

-Livie! Tudom, hogy hol lehet! -mondtam, mire Livie felkapta a fejét.

-Hol? -kérdezte csodálkozva, ám ekkor egy rossz érzés futott át rajtam. Telihold van... és a farkasok... Azonnal Natalie-ért indultam, anélkül hogy válaszoltam volna Livienek. Rohantam mint egy őrült az erdő felé. A fák között bolyongva sírást hallottam. Azonnal a hang irányába indultam és megleltem a gazdáját. Natalie volt az!

-Úristen, Natalie! Te meg mi a francért jöttél ide? Annyira sajnálom, hogy nem foglalkoztam veled! Ugye megtudsz nekem bocsátani? -mondtam sírva, majd magamhoz szorítottam. Ekkor észrevettem, hogy Natalie egy pontot néz megrémülve.

-Mi a baj? -kérdeztem.

-A... Amy!

-Mi az már?

-Amy, nézz hátra! mondta riadtan. Megfordultam. Szörnyen megrémültem. Egy farkas volt az, méghozzá ha nem tévedek, Ken. Védelmezőn álltam Natalie elé és bár remegve, de határozottan mondtam:

-Ken! Nem fogsz bántani! Most szépen elmész innen!

De ez nem használt, Ken egyre közelebb jött. Hirtelen megrezzent az egyik bokor és egy rendőr lépett elő egy pisztollyal.

-Ne féljetek, nem lesz itt semmi gond! -mondta, majd a farkasra szegezte a fegyvert. Ám még mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt, a farkas ráugrott és elharapta a nyakát. Natalie óriásit sikított, majd én hirtelen felkaptam őt és szaladni kezdtem vele. Már szinte elhagytuk az erdőt, amikor megbotlottam egy gyökérben és elvágódtam. A farkas utolért. Szörnyen féltem, ám arra gondoltam, hogy ez csak Ken. Erőt vettem a félelmemen és egyenesen Ken szemébe néztem és erősen gondoltam arra, hogy most el kell engedjen. És arra, hogy nem fog bántani. A vicsorgó farkas hirtelen megszelídült. Ez hihetetlen! Közelebb mentem hozzá és még élesebben néztem a szemébe. A farkas nem állta tovább a nézést, ezért félrekapta a fejét, majd elszaladt.

-Most már nincs semmi baj! -mondtam a döbbenten álló Natalienak, majd magamhoz szorítottam és hazaindultunk.

Igaza volt Kennek... Veszélyes. Ám úgy néz ki, ez rám nem érvényes: csupán a nézésemtől megszelídült. De ő egy gyilkos, s ha nem lépek közbe,  Nataliet is megöli. Viszont mi ez a képességem? Az elején is... Talán hatással vagyok a farkasokra? Ez még egyelőre titok marad számomra...

De egyben biztos vagyok: nem kell tartanom Kentől. Louise azt mondta, hogy leállíthatatlan és mindenkit megöl. Ám én mégis megállítottam.

Másnap áthívtam Kent, hogy megbeszéljük a történteket.

-Hívtál, jöttem. Miről van szó?

-Szerinted miről lenne szó?? De azt tudnod kell, hogy nem érdekelnek a történtek, én akkor is szeretlek!

-Amy, láthattad, hogy gyilkos vagyok! Mi a francért akarsz te még így is velem maradni? Nem láttad, hogy megöltem egy embert?! -mondta Ken, miközben kezébe temette az arcát.

-Azért, mert szeretlek! Láttam, nem kell még egyszer elmondanod! -mondtam idegesen.

-Titeket is megölhettelek volna, arra nem gondoltál?

-Igen, de nem öltél meg! És éppen erről akartam beszélni...

-Amit tegnap tettél... Azt hogy csináltad?

-Épp ez az! Nem tudom! Csak arra gondoltam, hogy nem fogsz bántani és a szemedbe néztem. Szerinted én nem lepődtem meg azon, hogy be is vált?

-Várj... Találkoztam már ilyennel egyszer életemben...

-És??

-Várj, te nem lehetsz az...

-Mi van?? Mondd már, Ken? Mi nem lehetek??

-Ismerek egy lányt. Hayley. El kell mennünk hozzá és beszélnünk kell vele. Akkor majd megérted.

-Miről beszélsz? Mit kell megértenem? -kérdeztem, és már semmit nem értettem. Miről beszél nekem Ken?! -És ki az a Hayley??

-Ne kérdezz csak ülj be a kocsiba. Majd nála mindent megértesz. -mondta komolyan, majd beszálltunk a kocsijába...

Fél óra múlva megálltunk egy lepusztult kis háznál.

-Mégis hova hoztál? -kérdeztem meglepetten, ám mielőtt válaszolt volna, egy lány lépett ki a "házból".

-Áh, hello Kennedy! Te biztosan Amy lehetsz! Tudtam, hogy el fogsz jönni! Már vártalak! -mondta nyájasan, majd betessékelt a házba. Honnan a francból tudja a nevemet???

Folyt. köv. :P

22.rész: Béke

sziasztok. :))

Meghoztam a kövit! ^^

Ugye milyen ügyes vagyok?? :))

Sajnálom aaa... az asszem 1 hetes kimaradást! :(

Nem volt netem & időm egyaránt! :S

De most bepótolom a lemaradást! ^^

Remélem tetszeni fog, bár tudom, hogy nem vagyok nagy író.

Köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogot

és bár kevés a visszajelzés, nem számít,

örülök, hogy legalább egy ekkora népszerűségnek örvendhet a blogom! :) :*

Már megint rövid rééész.  xdd

Na jó, ez már nem rövid! :P :))

Szóval Pussz,

Jó olvasást,

DamonTheBest. :)

22.rész: Béke

Egy hét múlva kiengedtek mindkettőnket  a kórházból és mi hazautaztunk, bár én még nem tudtam használni a karomat. Nagy meglepetésemre Ken már hozta a csúcsformáját, míg én csak gyengélkedtem. Látszik, hogy nem közülünk való... Most már elhiszem azt, amit mondott: hogy mindig megvéd.

Ekkor jutott hirtelen az eszembe. Mégis ki hozott be minket a kórházba? Sokáig tűnődtem ezen, de egyszer csak valaki belépett az ajtón. Kimentem, hogy megnézzem ki az. Döbbenten meredtem az ajtóra. Nem hittem a szememnek! Louise állt ott tűsarkú hosszú csizmában, tapadós naciban és bőrdzsekiben. Arcán kb. kiló festék...

-Na, miért nézel olyan meglepetten, hm? -kérdezte Louise gorombán.

-Jja... semmi... gyere be! -mondtam halkan.

-Nagyon jó a kéród. Saját? -kérdezte, majd lehuppant a kanapéra. Nem nagyon zavartassa magát...

-Ja... vagyis a szüleimé, de már csak én és a húgom élünk itt és..

-Oké, oké! Ez engem most nem érdekel. Csak azért jöttem, hogy beszéljek veled a történtekről.

-Miféle történtekről?

-Amik Detroitban voltak. De nem. Csak a lényeget fogom elmondani. Szóval csak annyit, hogy én vittelek be titeket a kórházba, de ezt nem kell sem meghálálnod, sem megköszönnöd, oké? -mondta lazán, mire én csak bámultam. Ő mentett meg? A múltkor még lekurvázott és azután megmenti az életem? Nem értem...

-Köszönöm, Louise! -mondtam hálásan.

-Mondtam már, hogy ne köszönd meg! Na cső! -mondta, majd indult volna, de én megállítottam.

-Várj! Te hogy kerültél Detroitba? És Ken hogy tudta meg, hogy én azon a helyen vagyok? Ezt nem értem...

-Oké. Ken esete egyszerű: a farkasoknak jó a szaglásuk. Asszem nem kell megmagyaráznom... -mondta, mire bólintottam.

-És mi van veled? Hogy kerültél Detroitba?
-Rendben, elmondom. Figyelj, én nem utállak téged, csak azt hittem, hogy a tesómnak csak arra kellesz, hogy egyszer-kétszer meghúzzon. De már látom, hogy nem, még az életét is feláldozta volna érted. Szóval térjünk a tárgyra: nekem különleges képességem van. Lehet, hogy hülyén hangzik, de a mi világunkban ez természetes, minden farkasnak van egy különleges képessége. Az én képességem az, hogy ha egy emberre vagy farkasra gondolok, megtudom, hogy hol van, látom a pontos helyet. Akkor Kenre gondoltam és amikor megláttam hol van, tudtam, hogy baj van és ezért azonnal felszálltam az első gépre. Ennyi.

-Akárhogy is van, te megmentetted az életem. Ezért köszönettel tartozok neked. Nem számít, hogy mit mondasz. De várj! Azt mondod, hogy minden farkasnak van valami különleges képessége? Akkor Kennek mi az?

-Na látod, ezért féltelek téged... Az ő képessége az, hogy ha átváltozik, mindegy milyen élőlényről van szó... Meg tudja ölni, legyőzhetetlen. Ha egy célpontot talált magának, azt meg is öli. Mindegy ki- vagy mi az.

-Vagyis... ha átváltozik és vele vagyok... engem is megöl?

-Igen. -mondta komolyan.

-Köszönöm, hogy elmondtad ezeket!

-Szívesen. És ne haragudj rám! Most már látom, hogy a bátyám jól választott. -mondta mosolyogva, majd odajött hozzám és megölelt. Vagyis Louise mégis egy rendes lány. Azt hiszem, ez már a béke.

-Oké, én megyek mert még ebédet kell főzzek a húgomnak. Majd még találkozunk! -mondta ismét mosolyogva.

-Rendben, szia! -válaszoltam.

Louise nyitotta volna az ajtót, ám ekkor hirtelen kivágódott az ajtó és Kennedy lépett be a házba.

-Na, nem lehetett volna szebben bejönni? -kérdeztem mérgesen.

-Ezer bocs, csak úgy megszokásból... -mondta vigyorogva, majd a karjába kapott. -Hé, hello Louise! Na, meglátogattad a sógornőt?

-Vicces vagy Kennedy...  -morogta Louise. -Na én nem is zavarlak tovább, jó szórakozást. -kacsintott ránk, majd kiment az ajtón.

-Na, ma mivel szórakozzunk? -kérdezte Ken vigyorogva, majd megcsókolt.

-Pontosan tudom, hogy mire gondolsz te kis perverz! -mondtam, majd visszacsókoltam volna, de ekkor valaki kopogtatott az ajtón.

-Tessééék! -kiáltottam a nappaliból, majd kioldottam magam Ken karjaiból. Az előszobába mentem és az ajtóban nagy "meglepetésemre" Jeremy állt egy csokor rózsával.

-Hello szépségem! Bocsáss meg nekem, csak tudod... -mondta "bájosan",majd oda jött hozzám és meg akart csókolni de én akkorát lekevertem neki, hogy a rózsákat kiejtette a kezéből. -Te kis kurva! mit képzelsz magadról?! Semmit nem változtál! -ordította, majd kezét ökölbe szorította és feltartotta, ám ekkor Ken nekiszökött és a falnak vágta.

-Ha még egyszer kezet mersz emelni Amy-re, megöllek! -mondta Kennedy mérgesen.

-Jeremy, kérlek távozz! -mondtam arcomon széles mosollyal, csípőre tett kézzel. -Na, mi van, talán elhagyott Miss London? Hát tudd meg, hogy szánalmas vagy!

-Rendben, most el megyek. De soha ne felejtsd el, ki hozott fel a topra!

-Oh, tudod mit, édes? Ha erről van szó, hát kürtöld szét a világban, hogy leszarom a hírnevemet! Csak tessék, tudja meg mindenki! -mondtam mérgesen, majd intettem neki és ő elment.

21.rész: A bosszú...

Sziasztok!:) Ezt egy nagyon jelentős résznek szántam, úgyhogy naaagyon sokáig írtam. Remélem tetszeni fog. Ám ez nagyon nem a hírnévhez kapcsolódik. Mik lesznek itt? Meg tudod ha elolvasod a 21. részt. :)

Ja, és köszi mindenkinek azt a 127 komit!! :) ♥ (ha jól számoltam...:P)

Lássátok, tudok én normális mondatszerkezeteket is összehozni ha akarok+ xdd

Szóval jó olvasást!!! :) <3

DamonTheBest.

Felébredtem egy sötét és hideg helyen. Éreztem, hogy a fejemen végig folyik a vér. Mert leütöttek. Körbenéztem, de senkit sem láttam. Kezeim megkötve, lábaim merevek. Iszonyatos bűz volt! 'Bárcsak valaki értem jönne! Ken!' -gondoltam, majd kivettem zsebemből a telefonomat és tárcsáztam Kent.

-Bassza meg nincs térerő! -ordítottam kétségbeesetten. Hiába, válasz sem volt rá.

A hangomat árván és félelmetesen kísérte a visszhang. Sírni kezdtem tehetetlenségemben. Ekkor egy alak jelent meg a sötét helység bejáratánál. Közel jött hozzám, majd kísértetiesen és gonoszul kacagott.

-Drágám, én megmondtam, hogy a pincsi kutyád nem mindig lesz majd melletted! Hát, nem gondoltam volna, hogy ilyen korán eljön az idő! De így is jó. Na, felismersz? -kérdezte ironikusan a hang, aki a telefonban fenyegetett meg, majd letérdelt mellém. Nem akartam ránézni, inkább szembeköptem.

-Te kis dög! -szökött fel mérgesen, majd egy határozott mozdulattal fegyvert húzott ki a zsebéből és felém tartotta. Még mindig nem akartam rá nézni.

-Nézz rám, vagy megbánod! -ordította felháborodottan. Én viszont még mindig nem néztem rá. Ekkor odaugrott hozzám és határozott mozdulattal eltörte a karomat. Szörnyű volt, azt gondoltam, hogy most bárcsak meghalnék. Zokogtam ahogy csak bírtam a fájdalomtól és az ijedtségtől.

Letérdelt hozzám és kezei közé vette az arcomat. A könny fátyolon túl egy kissé ismerős arcot láttam. Majd hirtelen eszembe jutott, hogy i is ő... A  srác volt az, akit Kennedy földhöz vágott a parkban. Idétlenül vigyorgott rám, majd kezét végig húzta arcomon.

-Nem is vagy te csúnya, kislány! Sőt, egészen szép vagy. Ja, és ha esetleg érdekel Rick vagyok,hm? Na, mit csináljon veled Ricky bácsi? -kérdezte vigyorogva, majd megnyalta a száját.

Kioldotta a kezeimet, majd a falhoz lökött és nyelvét lenyomta a torkomon. Úgy éreztem hányjak kell, szinte megfulladtam. Nem volt csúnya, egyszerűen csak gusztustalan és gonosz. És meg akart ölni. A lábammal teljes erőmből megrúgtam, mire eltávolodott. Szemében óriási dühöt láttam, viszont én még mindig csak a fájdalomra tudtam koncentrálni. Újabb hirtelen mozdulattal nekicsapott a falnak, mire én felsikítottam, majd letépte rólam a felsőmet és a nadrágomat. Szörnyen dideregtem, sírtam és féltem. Ezt valószínűleg megérezte ő is, mert amikor a szemébe néztem megtorpant. Komoly hangon azt mondta: Öltözz fel! Természetesen nem kellett ezt kétszer mondania, ahogy kimondta én már vettem is vissza a ruháimat. Kiment. Nagyot sóhajtottam, majd megnyugodtam. Ám egy percig tartott ez. Újra a vigyorgós képű pirszinges férfit láttam magam előtt, kezében egy stukkerrel. A fejemhez tartotta a fegyvert. Becsuktam a szemem és az egész életem átfutott a szemem előtt. Ki voltam én? Csupán egy énekesnő, akinek pályafutása kevesebb, mint 2 év. Mit érnek a rajongók? Mit ér a hírnév? Mit ér a pénz? Számomra már biztosan semmit. Mindent megbántam amit eddigi életemben tettem, ha most visszafordulhatnék, élném egy normális tini életét. Anyával és Nattyval... Ez már nem lehetséges. Ám egyetlen egy dolgot nem bántam meg: hogy megismerkedhettem Kennedyvel. Ha ez az ára annak az időnek amit együtt töltöttünk, hát legyen. Az életem is odaadom ezért az időért.

Mindez 10 másodperc alatt futott át az agyamon, ekkor mély levegőt vettem és hallottam, ahogy meghúzza a ravaszt. 'Most meghalok.'-gondoltam.

Ám ekkor az óriási ajtó nagyot reccsent és az ajtódarabok között Kennedyt láttam. Ez álom? Nem. A következő másodpercben egyet ugrott és átváltozott farkassá. Hatalmasat ugrott és rávetette magát Rickre. Ekkor a fegyver elsült, ám Rick már halott volt. Ken elharapta a torkát. A farkas nyüszítve dőlt fel, majd visszaváltozott emberré.

-Neeeem! -ordítottam zokogva és rádőltem Kenre. A hasán kapta a lövést. A sírással álomba ringattam magam, s már magam is azt gondoltam, hogy mindketten meghaltunk. Álmomban Kent láttam és magamat, ahogy a fehér felhők között ölelkezve álltunk, mosollyal az arcunkon. Ebből tudtam, hogy akkor is együtt maradunk, ha most meghalunk...

Másnap reggel 7:23.

Egy kórházi szobában ébredtem, s ebből már tudtam, hogy én nem haltam meg. De ekkor riadtan felültem, s a mellettem levő ágyhoz fordultam. Ken feküdt ott, már fel volt ébredve. Tehát ő is él. Hatalmas nyugodtság töltött el és visszadőltem. Ken felállt az ágyából és odajött hozzám mosolyogva.

-Te meg... hogy hogy nincs semmi bajod?? -dadogtam csodálkozva.

-Egy farkas mindent túlél. -mondta mosolyogva, majd odahajolt hozzám és megcsókolta a homlokamat. -De most legjobb lesz ha alszol. Majd mindent megbeszélünk amint felébredsz.

Hálás szemekkel néztem rá és csak ennyit tudtam mondani:

-Köszönöm!

20.rész: Kettesben Detroitban...

Na megint itt vagyoook! :P Megint egy kicsit rövidet hozok, de na... :P

Amúgy a blogot 40+1 részesre terveztem, szóval lassan elértünk a közepéhez... De majd még meglátom, hogy lesz-e majd 2.évad, megéri-e folytatni, ha meg nem, akkor új blogot írok majd. :)

A 40+1. rész nemvárt meglepetést tartalmaz majd... Ha eljutok odáig... :)

De most nem szövegelek többet! :P

Ha van időtök és kedvetek, nézzetek be a másik blogomba is: http://csakegyhetkoznapilany.blog.neon.hu/

Jó olvasást!! :) DTB

"Ha rám gondolsz, ha megcsókolsz,

Ha megbántasz mosolyoddal kárpótolsz..."

Miután szóltunk Livienek, és elbúcsúztam Nattytól, beültünk az imádott fekete sportkocsiba és egyenesen a repülőtér felé vettük az irányt. Amikor megérkeztünk, kiszálltam az autóból és letámadott vagy 100 rajongó. Mindig a legjobbkor jönnek ezek is... Írtam vagy 10 autogramot, fotózkodtam vagy 30 emberrel, majd mosolyogva intettem és felültem a repülőre Kennel. Természetesen sok lány ámuldozva nézte az újonnan beszerzett jó pasit mellettem, sokak szemében látszott az irigység is... A repülőn még vagy 5 ember kért aláírást, megkérdezték, hogy mióta vagyunk együtt Kennel, aztán ők is elmentek...

-Nem fárasztó ez a sok rajongó nap mint nap? -kérdezte csodálkozva Ken.

-Már nagyjából megszoktam... De amúgy nagyon fárasztóak tudnak lenni... Jut eszembe, láttad azt a képet a reggeli újságban, ahol éppen beülünk a kocsidba, amikor nálam voltál?? Az alatt egy olyan szöveg áll, hogy összeházasodtunk! -mondtam kacagva, mire Ken csak átkarolt,majd mélyen a szemembe nézett és kérdezte:

-Biztos vagy benne, hogy szereted te a hírnevet?

Ezen elgondolkoztam... Már egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy folytatni akarom ezt az életmódot.

-Nem, egyáltalán nem vagyok benne biztos... De egyet tudok: ha választanom kéne a hírnevem és közted... akkor téged választanálak. Ígérd meg, hogy nem fogsz elhagyni úgy, ahogy Jeremy! Soha!

Erre arca elkomorodott, majd szomorúan mondta:

-Tudnod kell, hogy amikor megismertelek, az volt életem legcsodálatosabb pillanata. Sok csajom volt már, de velük a szexnél tovább nem jutottam. Nem tagadom, nagy nőcsábász voltam... egészen addig, amíg megismertelek. De azt nem ígérhetem meg, hogy nem foglak elhagyni. Nem arról van szó, hogy nem szeretlek, mert ha azt mondanám, hazudnék. Imádlak. De nagyon jól tudod, hogy mi vagyok és gondolom azt is, hogy ennek mik a következményei. Rengeteg harcot kell vívnom magammal és a többi farkassal. Ez nem is lenne gond, de amikor átváltozok, nem az vagyok, aki most és erről megbizonyosodhattál a múltkor történtekről... Ha egyszer , egyetlen egyszer is bántani foglak, amikor elveszítem az önkontrollomat, örökre elhagylak, bár ezzel magamat is megölöm...

-És szerinted nekem az jó lesz? -kérdeztem könnyes szemekkel. Letörölte a könnycseppeket az arcomról, megcsókolt, majd folytatta:

-Igen, jobb lesz... De ameddig ez nem következik be, veled maradok. Ezt megígérhetem. De bármelyik pillanatban megtörténhet. Akkor elhagylak és magammal is végzek...

-Ne mondj nekem ilyeneket! -néztem rá kérlelően.

-Oké! És tudnod kell, hogy te vagy az életem értelme! -mondta, majd hozzábújtam és elaludtam.

Épp akkor ébredtem fel, amikor megérkeztünk. Detroit egy csodálatos város, óriási épületekkel. Leszálltunk a gépről és hívtunk egy taxit. Nagy meglepetésemre itt sem maradhatott el a szívélyes üdvözlet a rajongó hadamtól. De sikeresen leráztam őket, viszont a sok fényképező vakujának csillogását még így sem úsztam meg. Szuper, holnap már megint én leszek az újságok címlapján...

Beültünk a taxiba. Fél óra utazás után megérkeztünk egy gyönyörű szállodába.

-Szóval itt leszünk majd egy hétig? -kérdeztem csodálkozva Kent.

-Ja. Persze csak ha minden gond nélkül megy majd...

-Ezt most miért mondod?

-Áh, nem lényeg. Gyere, menjünk a szobánkba.

-Oké.

Majd elindultunk a szobánk felé. A gigaméretű szobában minden földi jót meglelhettünk. Gyorsan kipakoltuk a cuccokat. Ken még elkeltett intézzen valami üzleti dolgokat, amikre amúgy sem lettem volna kíváncsi, ezért a szállodában maradtam. Lehuppantam az ágyra és azt éreztem, hogy most egy csodálatos hetünk lesz kettesben...

Ám mindez az érzés megváltozott, s hirtelen két hideg kéz fonta át a nyakamat és egy tőrt éreztem a torkomnál.

-Most nem menekülhetsz előlem! -mondta egy ismeretlen és barátságtalan hang...

19.rész: A lány és a farkas... :)

Üdv! :)

Hoztam a kövit, mivel most virágos jókedvemben vagyok, sőt madarat is lehetne velem fogatni!!! (Neked milyen színű kell?? xdd) Szóval történetesen szembeálltam a tegnap X- el (volt pasim) és elmondtam, hogy mekkora egy barom, és hogy vége, mire ő elkezdett kötekedni, sőt már szinte megütött (!!!) Ekkor odajött mellém Y- pasi, akit eddig észre sem vettem, pedig iszonyat jópasi + jófej és leállította X- et és azt mondta, hogy idézem: "Ha Nikihez mersz nyúlni, hidd el, nagy bajban leszel!" zárójelbe izmos is meg erős ééés.... Én asszem újra szerelmes vagyok ^^ (L)

Aztán suli után elhívott forrócsokizni és ő fizetett és marhajót dumáltunk és aztán elmondta, hogy gyönyörű vagyok és szeretné ha megpróbálhatnánk együtt és én igent mondtam neki és áááááááhhhhhh!!!! :X :* :)) :P

Na de ennyit rólam, most jöhet a rész! :)

Csak úgy zárójelben: Enyhén +16 :P :))

...Később félve megkérdeztem:

-Ez a nővéred...?

-Igen...

-Értem...

-Annyira sajnálom, Amy... A legkevésbé sem számítottam rá! És tudom, hogy én vagyok a hibás... Igaza van Louisenak! Mellettem nem vagy biztonságban! Sajnálom! Ha most inkább elmennél, megértelek. -mondta lehajtott fejjel, majd a konyha felé indult, de én utána rohantam és megcsókoltam.

-Nem akarok elmenni! És nem érdekel, hogy mit mond a nővéred! Engem senki és semmi nem érdekel most. Csak te! Nem hagyhatsz el engem... mert én szeretlek!

Erre már mosolygott, majd felkapott és fordult velem párat. Úgy éreztem magam, akár egy mesében.

-Hogy hagyhatnálak el! Egyszerűen amióta megláttalak nem tudok neked ellenállni!

-Akkor? Nincs kedved folytatni amit elkezdtünk?- mondtam vigyorogva, majd lassan levettem a felsőmet.

-Nem tudnék neked nemet mondani! -mire ezt ki mondta, már az ölébe kapott és felvitt az emeletre, a hálószobájába.

Óriási franciaágy volt a szoba közepén. Gyorsan ledobott az ágyra, levette rólam a nadrágot, majd ő is megszabadult tőle. Letépte a melltartómat, majd megszabadított a fekete franciabugyimtól. Levette az alsóját ő is. Először csak csókolgattuk és simogattuk egymást, majd megtörtént. Csodálatos érzés volt, hamar belejöttem én is...

Reggel arra ébredtem, hogy a nyakamat csókolgatja...

-Hééé, ne zavarj mááár!! -mondtam álmosan.

-Oh, ezer bocs! Úgy látszik hisztis a királylány! -mondta vigyorogva. -De remélem felvidít a tudat, hogy ma már vasárnap van és holnap megyünk Detroitba!

-Mi?! Ja, igen... Persze... Mégis hány óra van ilyenkor?

-Hát fél egy...

-Mivan?? Na akkor gyorsan összekapom magam és haza indulok... Szólok Livie-nek, hogy... Hány napig leszünk Detroitba?

-Egy hét. Megfelel?

-Naná! Akkor egy hétig újra Livie szárnyai alatt lesz majd Natty... Amúgy még tegnap kérdezni akartam, de aztán kiment a fejemből... A nővéred színésznő vagy mi?

-Ja, úgyis mondhatjuk... De ő pornószínésznő, számomra egy mocskos kurva. Soha nem a jókislány imidzséről volt híre, és ahogy betöltötte a 18 -at, beállt sarkinak. Ott valami gazdag pasi felszedte és színésznőt csinált belőle. Ő csak mostohatestvérem, szóval már volt alkalom arra, hogy rám mászott, de én mindig visszautasítottam. Viszont Erickkel már sokszor dugatta meg magát... Összeillenek...

-Értem...

-Na de most hazaviszlek és összepakoljuk a cuccaidat, mivel az én cuccaimat már felpakoltam. Oké?

-Rendben! -mondtam, majd odajött hozzám és egy puszit nyomott a szájamra. -Ja, hol a fürdő? Szeretnék lezuhanyozni...

-A folyósón jobbra a harmadik ajtó. Biztos vagyok benne, hogy megtalálod! -mondta mosolyogva.

Bementem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Hirtelen két kar fonódott a derekam köré. Tudtam, hogy Ken az.

-Hééé, te perverz!! -ordítottam, majd kacagva hozzávágtam a törülközőt.

-Mivan már?? -kérdezte vigyorogva. -Ja, amúgy a tegnap estét megismételhetnénk...

-Hahaha... Majd még megdumáljuk, Most morci vagyok rád, szóval húzz ki!! -mondtam tettetett haraggal az arcomon, mire Ken vigyorogva kiment. Hülye!!

Később hazavitt és összepakoltam a cuccaimat... Három bőrönd telt meg...

Rövid lett megint, mivel most a gondolataim máshol járnak... :DD De azéé' jó olvasást! :P

18.rész: Louise Antonia Rivers

Hello everyone!!! ^^ Na itt vagyok a résszel és remélem, tetszeni fog! 29-én lesz a szülinapom és nem kérek más ajándékot, csak azt, hogy olvassátok a blogot és írjatok nekem kommentet!! :) Előre is köszi! Jó olvasást!! :)

DamonTheBest. ♥

Később megterített asztalhoz vezetett, a kaja mondjuk nem volt a legjobb... De nem ez a lényeg.

-Ezt te csináltad? -mutattam a narancsos csirkére.

-Ja, de nem vagyok jó szakács, úgyhogy nem röhögsz! -mondta sértődötten.

-Nyugi, igaz, hogy nem a legjobb, de ez nekem nem számít! Szeretlek!

-Én is téged! -mondta mosolyogva. -Amúgy meg... Hétfőn el kell utazzak Detroit-ba. Nincs kedved velem tartani? -kérdezte reménykedve.

-Naná, benne vagyok! Persze, hogy veled megyek! Szeretlek! -majd megcsókoltam. A reakciójára nem számítottam, azonnal nekem esett és vadul kezdett csókolni. Ledobott a kanapéra, majd a fülembe súgta:

-Akarod...?

Mély levegőt vettem, majd határozottan válaszoltam:

-Igen!

Lassan és határozottan tépte le rólam a pólót, majd a nadrágot. Aztán megszabadítottam fekete ingétől. Elképedtem látva izmos és ugyanakkor kisfiús felsőtestét. Lassan kigombolta a melltartómat és akkor...

...belépett az ajtón egy alacsony kis fekete hajú csaj.

-Ken?? Te meg mit képzelsz magadról? Ide hozod a kurváidat?! Annyira gyerekes vagy!!

Hirtelen ott termett a csaj mellett és elkapta a nyakát.

-Amyről nem beszélsz így, megértetted??? Na most pedig húzz a...

-Oh, szóval már hírességekkel kavarsz! És mi lenne, ha megtudná a kis titkodat? Hmm?

-Ha nem tudnád már rég tudja! Szóval nyugodtan elhúzhatsz, Louise!

-Chh... ne felejtsd el, hogy ki a kisebb, Ken!

-Te se azt, hogy ki rendelkezik több erővel!

Eközben én csak álltam mozdulatlanul egy szál fehérneműben. Gyorsan a ruháim felé kaptam és felvettem őket.

-Hé, te! Szólok, hogy nem könnyű eset az öcsém. Ha véletlenül megtámadna, hidd el, nem menekülhetsz. -szólt hozzám lenézően, majd Kenhez fordult. -Amúgy ma áthozom Christie-t. Dolgom van.

-Dolgod? Szóval újabb fimet forgatsz, mi? Szégyelhetnéd magad!

-Ahhoz neked semmi közöd! Szóval kussolsz! Na csá! -majd elviharzott.

Döbbenten álltam, és néztem a távozó után. Ez durva volt...

Ez Louise... :P

Kicsit rövid lett, de na... Nincs se kedvem, se időm! :D

17.rész: My little...Wolf

Na hello! Remélem tetszeni fog az új rész, ha nem akkor se öljetek meg, mert kapkodva hoztam össze! :S Tényleg időhiányban szenvedek és ennek a suli a fő oka. Gimis vagyok és úgy érzem eléggé meg vagyok terhelve... Nincs időm semmire, hétvégén meg mindig összehozunk valami partyt/elmegyünk szórakozni a barátaimmal vagy a pasimmal és hát vasárnap ugye tanulás... Hét közben rengeteg program vár, mint: Step Dance, Aerobik, Kézilabda, Színész kör...  Ki vagyok készülve idegileg, elegem van már a suliból!!! A régi álmom az volt, hogy megyek egyetemre és a mostani tanulmányi eredményeimmel nagy eséllyel fel is vennének, mert eléggé összeszedtem magam és a félévet is jól kezdtem, de rájöttem, hogy még kijárom azt a kibaszott 2 és fél évet és akkor aztán az egyetem tőlem elhúzhat a büdös francba. Ezzel anyámékat is kikészítem, de leszarom csak legyen meg a 12 osztály és aztán számomra vége!

Na bocsi, hogy terhellek a hülyeségeimmel,más biztos elküldtetek a p*csába, úgyhogy nem húzom tovább az agyatokat. :DD

Itt a rész :

Másnap reggel felébredtem és a történteken gondolkoztam. Még mindig nem hittem el azt amit láttam. Soha nem hittem a mítoszokban és röhögve legyintettem, amikor valaki azt állította, hogy paranormális dolgokat látott. Most rájöttem, hogy talán bármi igaz lehet. Talán tényleg létezik Edward Cullen szerű vámpírsrác? Vagy szellemek, mint a Paranormal Activity-be? Valószínűleg. Ahogy farkasok is léteznek. Most éreztem, hogy talán félek az egésztől. Érdemes-e játszani az életemmel? Mert ha szereplő leszek Kennedy életében, akkor számolnom kell a következményekkel is. A következményekkel, amelyek akár az életem elvesztését is jelenthetik. De tényleg átgondoltam ezt többször is és éreztem, mert valami azt súgta, hogy érdemes kockáztatni. A farkas a kutya rokona, a kutya meg hűséges. Akkor a farkasokban is van hűség talán. És akkor Kennedyben is. De ez hülyeség, csak az én agyszüleményem... De kell nekem Kennedy! Akár az életem árán is!

Később felkeltem és SMS-t írtam Kennedynek.

'Látni akarlak! Kérlek mondd meg hol laksz!'

Hamarosan már jött is a válasz:

'Ezek után?! Biztos vagy benne, hogy ezt komolyan gondolod?'

Mire én:

'Teljesen biztos!'

Vártam, hogy válaszoljon, de ehelyett felhívott. Amikor megláttam a kijelzőn a nevét, a szívem nagyot dobbant, majd kissé félve felvettem a telefont.

-Hé, nincs kedved kinézni az ablakon?-mondta rosszfiúsan, majd kinyomta.

Lassan és óvatosan az ablak felé indultam, de valaki hirtelen elkapott hátulról, erősen átölelt és csókolgatni kezdte a nyakamat. Meg sem kellett forduljak ahhoz, hogy kitaláljam ki az.

-Na mi van? A vérfarkasokkal Edward Cullen-féle gyorsaság társul? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Ja, mondhatjuk. Szóval akkor még így is tetszem neked? -kérdezte, és amikor az utolsó szavakat mondta, hangja szomorúra váltott.

Odamentem hozzá és válasz helyett finoman és szenvedélyesen csókoltam meg. Ez a hirtelen műve volt, sosem volt bátorságom kezdeményezni a fiúknál. Eddig. Amikor Kennedyvel voltam éreztem, hogy ez más, mint amilyen Jeremy volt. Sokkal másabb. Neki el merem mondani az igazi érzéseimet is, sőt azt is megérti, amit nem is mondok ki. Persze itt nem kell arra gondolni, hogy ő egy gondolatolvasó, vagy ilyesmi, csak sokkal kifinomultabb érzékei vannak, mint az átlag embernek.

-Akkor ezt most vegyem igennek? -kérdezte az édes féloldalas mosolyával, majd hirtelen mozdulattal felkapott a karjaiba és megcsókolt. A csókja vad volt és szenvedélyes. Karjaiban a fellegekben éreztem magam.

-Oh, van itt valami a számodra! -mondta mosolyogva, majd egy nyakláncot húzott ki a zsebéből, amin egy 'K' betű- és egy 'In Love' -feliratú medál díszelgett. Mielőtt megköszönhettem volna, a nyakára mutatott, ahol egy 'A' betű és ugyanúgy 'In Love' feliratú medálok voltak. Mennyire cuki ez tőle!

-Köszönöm! -mondtam meghatottan, mire gyengéden felrakta a nyakamra a láncot, majd végig nézett rajtam és kacsintott egyet.

-Mi az? -kérdeztem meglepetten.

-Csak... nagyon szexi vagy! -mondta, majd megvillantotta hófehér fogait olyan farkasosan, amire mindketten kacagni kezdtünk.

-Szóval tudni akarod hol lakok? -kérdezte és mosolyogva nézett a szemembe.

-Igen. -feleltem határozottan.

-Oké, akkor elvihetlek hozzám! -mondta mosolyogva.

-Rendben! De tudod... Én csaj vagyok és sokáig készülődök! -mondtam vigyorogva, mire megrázta a fejét és fintorogva fejezte ki, hogy nem szeret várni.

-Rendben van, ha muszáj megvárlak! -mondta unottan, majd lehuppant az ágyamra és elkezdte fürkészni a szobámat. Húsz perc múlva büszkén léptem ki a fürdőszobából, kezem a csípőmre raktam, akárcsak egy modell és kecsesen közeledtem felé.

-Neee! Miért csinálod ezt? Tudod, én nem tudom kontrollban tartani a vágyaimat... Nálunk ez sokkal másabb, mint az embereknél... -mondta komolyan, majd még egyszer végig nézett rajtam.

Egy szaggatott fehér csőnadrágot húztam, ami kiemelte napbarnított térdemet, hozzá egy fekete, mély kivágású fekete toppot, amin kék 'Wolf' felirat díszelgett, (szándékosan esett a választásom erre) ehhez fehér bőrdzsekit és fekete bokacsizmát vettem. A bőrdzseki cipzárját csak félig húztam fel, amiből teljesen kilátszott a nyakam és az azon díszelgő nyaklánc.

-Hááát... nem volt szándékos... -mondtam kacagva, amire a fejét csóválta. Aztán végigfutott az agyamon amit mondott. Nem álltam ki, hogy meg ne kérdezzem:

-Mégis hányan vagytok itt a városban ti, farkasok?

-Na ez felkeltette a fantáziádat, mi? Megnyugodhatsz, a városban tudtommal csak hárman vagyunk, én, a húgom, (aki még csak 7 éves) és a nővérem. Én egyedül lakom, a nővérem meg a húgommal. Elég nehéz természetű, nem igazán vagyunk beszélő viszonyban... Ezen kívül még ott van apám és... Eric... ők Atlantában élnek, max. évente látom őket, de Erickel már több, mint 3 éve nem láttuk egymást. Nem is hiányolom, ő egy igazi sorozatgyilkos - farkas, pedig nem szabadna emberekre vadásznunk táplálékszerzés céljából... Erről majd még beszélünk, de most induljunk.-mondta komolyan. Látszott rajta, hogy nem kedveli a családját, ezért nem is faggattam tovább. Szóval hárman vannak itt...

Gyorsan felhívtam Livie-t, hogy jöjjön át ha Natty haza ér a suliból és azzal már indultunk is. Ahogy kiértem az udvarra, tátva maradt a szám. Egy fekete Lamborghini állt ott, vadonatúj állapotban.

-Ez a tiéd?! -kérdeztem döbbenten.

-Ja! -bólintott vigyorogva.

-Akkor nem vagy kispályás!

-Fogjuk rá...

Azzal kinyitotta udvariasan a kocsiajtót és én mosolyogva beültem, majd ő is beült és indultunk. Nagyon gyorsan vezetett, ezért nekem halálfélelmeim voltak, de megnyugtatott, hogy ő már profi vezető.

-Mégis hány éves vagy? -kérdeztem meglepődve.

-19. Mégis hánynak néztél?! -kérdezte vigyorogva.

-Ugyanannyinak. De akkor kb. egy éve van meg a könyved, hogy vagy ilyen profi?

-Tudod, mi könnyebben elsajátítunk dolgokat, mint ti, emberek... -mondta kissé flegmán.

Pár perc múlva gyönyörű kis fehér villa előtt álltunk meg, amit fekete vaskerítés vett körül.

-Ez a te házad??? Na neee! -mondtam ledöbbenve. Énekesnő vagyok és még így is alig-alig engedhetek meg magamnak ekkora luxust!-Mit dolgozol? -kérdeztem bizonytalanul.

-Cégtulajdonos. -mondta vigyorogva.-És örökös.

-Szóval így... -mondtam kissé meglepetten, majd körbevezetett. Csodálatos látvány volt az egész ház számomra. Akkor én hozzá képest nem is vagyok gazdag! Akkor most már biztos lehetek abban, hogy nem a pénzemre hajt. A hálószobájába beérve mosolyogva pillantottam meg egy posztert magamról az ágya fölött.

-Hű, szóval rajongó vagy! -mondtam csodálkozva.

-Ja! -mondta mosolyogva, majd átkarolt.

Éreztem, hogy ő nekem az igazi. Bármi és bárki is az. Szeretem őt, teljes szívemből. Ha ahhoz, hogy együtt legyünk a karrieremmel kellene fizessek, hát feldobnám a karrierem és őt választanám. Még nem is ismerem teljesen, de máris megbízok benne. És tudom, hogy ezt jól teszem...